ÉLETMÓDI

Az év legnagyobb aszteroidája halad el a Föld közelében március 21-én

Az év legnagyobb aszteroidája halad el a Föld közelében március 21-én – jelentette be csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
címkék:
  • Szerző:

A 2001 FO32 jelzésű meteorit a potenciálisan veszélyes kisbolygók kategóriájába tartozik, de a NASA szerint nem jelent veszélyt az emberiségre, a kevesebb mint egy kilométer átmérőjű égitest mintegy kétmillió kilométerre halad el a bolygónk mellett, vagyis legközelebbi pontján is ötször olyan távol lesz a Földtől, mint a Hold.
Az aszteroida óránként 124 ezer kilométeres sebességgel száguld el a Föld mellett, az aszteroidák többségénél gyorsabban – közölte a NASA.
A kisbolygót 2001 márciusában fedezték fel, a csillagászok azóta követik az útját.

Közepes erősségű távcsővel a déli féltekén és az északi félteke alacsonyabb szélességi köreiben az amatőr csillagászok is láthatják az aszteroidát, amelynek „látogatása” a NASA szerint kivételes lehetőséget nyújt a hivatásos csillagászoknak az égitest tanulmányozására.
Az elkövetkező 100 évben egyetlen nagyobb ismert aszteroida sem fog becsapódni a Földön, és nagyon kicsi az esélye annak, hogy a jövőben felfedezendő kisbolygók bármelyike is kárt okozna bolygónkban – közölte a NASA.

Mindazonáltal minél többet tudunk róluk, annál inkább felkészülhetünk egy esetlegesen veszélyt jelentő aszteroida elhárítására – írták közleményükben a kutatók.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?