"A konyhában aludtam, annyira féltem tőle" - vallomás egy bántalmazott nőtől

A legszörnyűbb dolog, ami csak történhet egy kapcsolaton belül, ha az egyik fél bántalmazni kezdi a másikat. Kívülről gyakran könnyű ítélkezni. De tudod, mi a legszörnyűbb? Hogy ez szinte bárkivel megtörténhet. Éva mesélte el nekünk saját történetét. Megrázó részletekbe avatott be minket. A szereplők nevét természetesen megváltoztattuk.

Lenyűgözött, mennyire önálló és férfias

Huszonéves voltam, amikor megismerkedtem Andrással. Nem volt tűzijáték, nem is tudok mesebeli részletekről beszámolni, egyszerűen csak együtt dolgozunk az első munkahelyemen, és ahogy telt az idő, szép lassan közelebb kerültünk egymáshoz. Idősebb volt nálam, 11 évvel voltam nála fiatalabb. Nem hiszem, hogy ennek különösebb jelentősége lenne, hacsak nem annyi, hogy sokkal tapasztaltabbnak és határozottabbnak éreztem a korábbi barátaimnál, és lenyűgözött, mennyire önálló és férfias.

Udvariasan hívott el randevúra, boldogan mentem el rá

Sosem környékezett meg, amikor együtt dolgoztunk. Néha volt közöttünk egy-egy flört, de semmi több. Ártatlan volt a közös munka, nem is lett volna alkalom ennél többre, és nem is egy részlegen dolgoztunk.

Amikor viszont eljöttem a cégtől, megkeresett, akkor még az iwiwet használta szinte mindenki, és ott írt egy kedves üzenetet. Megírta, hogy talán tolakodónak tűnhet, de nem szeretett volna kellemetlen helyzetbe hozni, amíg egy helyen dolgoztunk, és hogy talán mégsem veszem rossz néven, de meghívna vacsorázni.

Úgy éreztem, én vagyok a legszerencsésebb nő

Lassan alakult ki közöttünk a kapcsolat. Zárkózott lány voltam, nem volt sok önbizalmam és András előtt mindössze egyetlen kapcsolatom volt. Õ pedig nem rohant le, hanem megvárta, amíg megnyílok. Udvarias volt és türelmes. Úgy kezdtem érezni, hogy én vagyok a legszerencsésebb nő, amiért egy ennyire érett, megértő és kedves férfival találkoztam össze, aki tényleg rám figyel, nem pedig csak az ágyába akar vinni.

Nagyot változott a kapcsolat, és rémálommá vált a szerelmi történet... LAPOZZ!

Mindig bizonyítanom kellett - ő pedig kegyesen megbocsátott

Jó lenne tetten érni, hogy mik voltak az első jelek. De az a baj, hogy hiába forgatnám vissza az időt, tudom, hogy az akkori naivitásommal és megfelelési vágyammal szinte mindent ugyanígy csinálnék. András ugyanis rendkívül fokozatosan és lassan vett az uralma alá. Mint amikor a békát elkezdik a hideg vízben szép lassan melegíteni, és észre sem veszi, hogy már felforrt. Most már tudom, hogy amikor új ruhákat vett nekem, akkor nem a valódi énemet szerette volna kiteljesíteni (mint ahogyan akkor mondta), hanem a saját ízlésére akart formálni. Már azt is tudom, hogy amikor féltékeny volt, akkor nem a szerelmét bizonyította, hanem a birtoklási vágya jött elő belőle. Én pedig bóknak vettem mégis, és igyekeztem minden erőmmel bizonyítani, hogy semmi oka bizalmatlannak lenni. Észrevétlenül alakult a kapcsolatunk egy játszmává. Amiben én voltam, akinek bizonygatnia és bizonyítania kellett. Õ pedig nagyvonalúan megbocsátotta azokat a bűnöket, amiket még gondolatban sem követtem el.

A falnak lökött, mire én a földre estem

Már fél éve együtt éltünk, és 1 éve együtt voltunk, amikor egy este későn érkezett haza. A haverokkal iszogatott és valamilyen meccset néztek. Bekapcsolta a számítógépet, mialatt én tévéztem, aztán minden átmenet nélkül ordítani kezdett. Mindennek lehordott, én pedig csak értetlenül álltam ott, és fogalmam sem volt, hogy mi történik. A szüleim között rengeteg volt a vita gyerekkoromban. És addigra már tényleg elhittem, hogy minden vitánknak én vagyok az oka. Az idegességtől és a tanácstalanságtól sírni kezdett. Õ pedig a könnyeimtől annyira felhúzta magát, hogy nekilökött a falnak, mire én elestem.

Vallomása után még én kezdtem vigasztalni őt

Másnap az ágyba hozta nekem a reggelit. Nagyon figyelmes volt és gyengéd. Megrendülve kért bocsánatot, és bevallotta, azért lett ennyire feszült, mert meglátta az internet előzményeiben, hogy fehérneműket nézegettem. Erről pedig rettenetes gondolatai támadtak. Akkor vallotta be, hogy korábban a gyűrűs menyasszonya egy közös barátjuk miatt hagyta ott őt, és ezért érinti ennyire mélyen minden jel, ami gyanakvásra adhat okot. Persze, hogy ez az empátiámat hívta elő. És nemhogy nem tudtam haragudni rá, még végül én lettem, aki vigasztalni kezdte őt.

Kis híján tragédiába fulladt a bántalmazó viszony. Mi történt ezután? LAPOZZ!

A karom rendszeresen lila foltokkal volt tele

Nem tudom részletezni, hogyan vált a helyzet egyre durvábbá. Még mindig nehezemre esik beszélnem róla, pedig már boldog kapcsolatban élek, és fogalmam sincs, mi lehet Andrással. De néhány hónap leforgása alatt, az említett történet után azon kaptam magam, hogy bár megütni soha nem ütött meg, mégis rendszeresen hosszú ujjú ruhákat hordtam, mert a karom rendszeresen lila foltokkal volt tele. Amikor bántott, akkor ütések helyett mindig megszorongatott, vagy a falnak préselt. Előfordult, hogy a nyakamnál fogva. Egy idő után már nem kért bocsánatot. Nem voltak nagy és megható jelenetek. És sokszor magyarázatok sem. Nekem kellett rájönnöm, vajon mivel idegesíthettem fel őt. Hol azzal, hogy elfelejtettem, milyen vacsorát beszéltünk meg estére. Hol azzal, hogy túl hosszan beszéltem valakivel telefonon, hol pedig egyszerűen azzal, hogy később értem haza, mint amit ő megszokott.

Megtiszteltetésnek vettem, hogy ilyen semmirekellő vagyok, de ő mégis szeret

Lábujjhegyen jártam. A barátaim elkoptak mellőlem. Ki azért, mert már nem tudta, hogyan tudna tanácsot adni (pedig a felét sem tudta a valóságnak), ki pedig azért, mert András szerint rossz hatással volt rám, és legjobb, ha megszakítom vele a kapcsolatot. Nem jártam sehová a munkán kívül, szigorú időbeosztás mentén éltem, gondosan ügyeltem rá, hogy csinos legyek neki, de soha ne túl kihívó másnak, és próbáltam megfelelni minden helyzetnek minden időpontban. Elhittem, hogy hibás vagyok, hogy én hozom ki belőle a rosszabbik énjét, és hogy megtiszteltetésnek vehetem, amiért ő ennyi hibám ellenére még mindig ennyire szeret. Hiszen más úgysem lenne képes erre, más már régen otthagyott volna és egyedül maradtam volna, mint az ujjam.

Többször is megerőszakolt, én pedig csak tűrtem

A kirohanásai már szinte megszokottá váltak. Az is, hogy a szex nem közös döntésünk volt, hanem akkor került rá sor, amikor ő akarta. Ha én kezdeményeztem, de neki nem volt hozzá kedve, akkor csak újabb bizonyítékát adtam a saját kéjsóvárságomnak szerinte. Az viszont nem volt kérdés, hogy amikor ő közeledik, akkor nekem van-e kedvem, vagy éppen energiám bármihez. Most már tisztán látom, hogy az esetek egy részében tulajdonképpen megerőszakolt, én pedig csak feküdtem és hagytam, hogy kielégítse magát bennem. Mert azok az alkalmak nem együttlétek voltak. Csak engedés az ő hirtelen támadt ösztöneinek - akár tetszett nekem, akár nem.

Hogy mi lett ezután? Mi vezetett az új életig? Olvasd tovább, és LAPOZZ

A konyhában ébredtem fel, miután nemet mertem mondani

Egyetlen alkalom volt, amikor erre nemet mondtam. Nem azért, mert olyan bátor lettem volna, hanem mert rettenetesen görcsöt a hasam, és éppen menstruáltam. A vér undorította őt, így aztán megkímélt, de ordított velem, hogy milyen alapon utasítom el őt, és miért nem fogom fel, hogy ezzel megalázom. Azt ordította, hogy örülhetnék neki, amiért megkíván, nekem pedig most semmi keresnivalóm nincs  a környékén, ha arra sem vagyok képes, hogy legalább más módon kielégítsem. Ahogyan arrébb lökött, az ágytámlába vertem a fejem, kimentem a mosdóba arcot mosni és magamhoz térni, aztán a konyhában vártam, amíg elalszik. Azon kaptam magam, hogy a konyhaasztalon ébredek fel kora hajnalban, és ő még mindig mélyen horkol a hálóban.

Fogalmam sem volt, merre induljak

Ekkor kapott el hirtelen valami lendület. Nem, egyáltalán nem bátorságból vagy tartásból. A méltóság szót szerintem akkor már hírből sem ismertem. Inkább csak olyan rettegés fogott el, hogy mindjárt felébred, amit korábban szinte soha nem éreztem. Felkaptam a pénztárcámat és telefonomat, és úgy, ahogy voltam, elindultam a még sötét hajnalban az utcára. Fogalmam sem volt, hogy merre induljak el, barátaim már nem voltak, a családom vidéken élt és semmit nem tudott az egészről.

Az állomáson villant be, hogy merre tovább

Kimentem az állomásra, és szinte ösztönösen váltottam jegyet, a nagymamámhoz indultam el, akivel akkor már évek óta nem találkoztam. Õ túl messze lakott, hogy a fővárosba utazzon, a lába is túl fájós volt hozzá. Én pedig nem tehettem ki ilyen utakra a lábamat otthonról. Szerencsére András soha nem volt kíváncsi a családomra, ezért a zsigereimben tudtam, hogy ez az a hely, ahol akkor sem talál rám, ha akar. Hiszen azt sem tudja, hol van.

Évekbe telt, mire elkezdtem felépülni

Hosszú időbe telt, amíg a hátam mögött tudhattam ezt. Illetve ez ebben a formában nem is igaz. Vannak dolgok, amik mindig kísérni fogják az embert. Ahogyan engem is ez. Csaknem egy évet éltem vidéken. Ezután merészkedtem csak vissza a fővárosba. Terápiára jártam, gyógyszereket szedtem, és arra koncentráltam, hogy a munkában, a nyelvtanulásban fejlesszem magam. Új helyre kerültem, új emberekkel ismerkedtem meg, természetesen a város egy teljesen másik pontjára költöztem, mint ahol korábban vele együtt laktunk. És még így is összerezzentem, amikor hátulról felismerni véltem őt egy idegenben.

Két kisfiam van, és minden erőmmel őket szeretem és nevelem jó emberekké

Mivel a telefonszámomat megváltoztattam, a lakcímemet nem tudta, a közösségi oldalról pedig töröltem magam, ezért nem tudom, mit tehetett és merre kereshetett. De bele sem szeretnék gondolni. Most már egészen biztos, hogy valaki mással él, és már nem is jutok eszébe. Nem úgy, mint ő nekem. Azóta szerencsére megtaláltam a páromat. Egy régi osztálytársammal kerültünk egyre közelebb egymáshoz, amikor ellátogattam egy osztálytalálkozóra. Zoli hihetetlen türelemmel, óvatossággal és megértéssel támogatott. Tudja a teljes történetem, és annyi időt adott nekem, amennyit álmomban sem gondoltam volna. Két kisfiunk van. Ikrek. És minden erőmmel figyelek arra, hogy annyi szeretetet és figyelmet adjak nekik, amennyiből egészséges lelkű, szeretni képes felnőtt emberek lesznek majd. Olyanok, akiknek mindig van kihez fordulniuk, és akik pontosan tudják, hogy a legfontosabb dolog a bizalom és a meghittség. Mindenféle értelemben.