Létrehozva: 2019.12.01.

Elakadt a nő szava, mikor meglátta férje titkos dobozát

Teljesen lefagyott a meglepő látványtól.

Még egy remek házasságban is akadnak titkai egymás előtt a két félnek, de ideális esetben ezek persze nem nagy dolgok, és inkább csak segítik megőrizni a tüzet, nem pedig botrányt okoznak.

A helyzet kicsit másképpen alakult egy dán családnál, ahol a nő nagytakarítás közben belenézett férj titkos dobozába.

A feleség már több mint 10 éve él együtt párjával, egy gyermekük van, és teljesen átlagos, hétköznapi, kiegyensúlyozott a családi életük. Mint az internetes fórumon meséli, akadnak közöttük viták, de soha semmi igazán komoly, most viszont már napok óta nem szólnak egymáshoz, és fogalma sincs, hogyan kezelje a dolgot.

Bár tiszteletben tartják egymás holmijait, egy nagytakarítás alkalmával a szekrény aljában megtalált egy dobozt a feleség, amit addig nem látott, legalábbis nem vett észre. Különösebben nem is foglalkozott vele, csakhogy amikor a szekrényajtót sikálta, véletlenül meglökte a papírdobozt, és leesett annak teteje. Egy kupacnyi meztelen és pikáns női fotót látott meg benne. Elmondása szerint kicsit szégyenkezett, hogy beletúr, mert soha nem matatott még férj cuccai között, ennek viszont érthető módon nem tudott most ellenállni, és hamarosan kiderült, hogy a fotók mellett üzenetek és régi levélkék is vannak, ami alapján látszik, hogy mindegyik képet férje készítette egy-egy exéről. Akadt közöttük néhány igazán pikáns felvétel is, sőt volt olyan, melyen még férje is szerepelt.

Rákérdezett párjánál, hogy mi ez az egész, párja pedig bevallotta, hogy megőrizte ezeket az emlékeket, de nem tulajdonít nekik jelentőséget és nem is szokta őket nézegetni. A feleség viszont nem tud mit kezdeni a rossz érzéssel, mely amiatt fogta el, hogy ezek a képek még mindig megvannak, és eszében sincs megválnia tőlük párjának.

A kommentelők persze megint két táborra oszlottak. Egy részük szerint ez tényleg nagyon kellemetlen helyzet, és nem kellene annyiban hagynia a nőnek a dolgot. Sokan azonban azt mondják, bolhából csinált elefántot, és egyáltalán nem lehet dühös amiatt, hogy régi emlékeket megőrzött magának a párja. Te mit gondolsz?

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van