Létrehozva: 2019.12.07.

A házirend szigorítását tervezik a Győri iskolába, ahol megkéselték a tanárnőt

Szakpszichológusok elhelyezésén és a házirend szigorításán gondolkodnak abban az iskolában, ahol csütörtökön egy diák többször megszúrta tanárnőjét – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délutáni Híradójában.

Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja azt mondta: végig kell gondolni, hogy milyen szigorításokkal, kontrollal tudják kézben tartani a dolgokat.

Ezzel együtt az is nagyon fontos, hogy felhívják a tanárok, diákok figyelmét arra, hogyha bármelyik diáknál problémát észlelnek, vagy meggondolatlan kijelentéseket hallanak, azt nem szabad félvállról venni – tette hozzá.

Az M1-en azt is elmondták, hogy az iskolában a pénteki tanítás osztályfőnöki órával indult. Az érintett osztályhoz pszichológusok is érkeztek, majd hazamehettek. A megkéselt tanárnő állapota stabil.

A fizika-matematika szakos tanárnőt a hátán és a kezén késelte meg 17 éves diákja még csütörtökön, az egyik tanórán. Az asszony sérülései nem súlyosak, de lelkileg teljesen összetört, zaklatott.

Az Origo a támadás másnapján járt a győri iskolában, ahol megdöbbentő részletek derültek ki a 17 éves fiúról. A történtek mindenkit megráztak az iskolában, az osztálytársaknak pszichológus segít feldolgozni a tragédiát. A tanárnő a 17 éves késelő osztályfőnöke a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumban. Mint azt az Origo is megírta, a diák régóta készülhetett a támadásra, hiszen társai szerint az osztály Facebook-csoportjában többször is arról írt, bántani fogja az osztályfőnököt. Az óra elején kivitte a tanárnőnek a füzetét, hogy megmutasson neki benne valamit, talán a házi feladatát. Miközben a tanárnő ülve nézte a füzetet, egyszer csak felsikított. A fiú hátulról szúrta bele a kést az ülő tanárba. Az első padban ülő osztálytársa fogta le, mert ezek után még rátámadt volna

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van