Létrehozva: 2017.04.15.

Kihívója akadt a mediterrán diétának: Szuper hatékony és biztos fogyás

Bombasztikus erõvel robbantja le a pluszkilókat ez az egészséges diéta. Hogy mi az ázsiai titok lényege? Nemcsak a túlsúlyt tünteti el, de segíti a szervezetet a fiatalság megõrzésében is. És ami a csúcs: már egy héten belül érzõdik az eredmény!

A japánok közt szinte alig akad túlsúlyos, mindez kivételesen egészséges táplálkozásuknak köszönhető. Étrendjükben rengeteg hal és zöldség szerepel, és hagyományosan sok zöld teát fogyasztanak.

Azt, hogy ez a fajta étkezés mindenképpen egészséges, leginkább az bizonyítja, hogy Japánban az emberek sokkal tovább élnek, mint bárhol.

A japán nők várható életkora átlagosan 87, a férfiaké pedig 80 év, mely világviszonylatban is a legmagasabb.

Egy amerikai tanulmány, melyet 15 éven keresztül 80 ezer ember közreműködésével készítettek, egyértelműen igazolja, hogy azoknak a körében, akik áttértek az ázsiai ország táplálkozási szokásaira és betartották legfőbb elveit, 20 %-al csökkent a halálozási ráta. 

Érdemes tehát sorra venni a japán étkezési szokások legfontosabb pontjait, tanuljunk tőlük! Éljünk sokáig egészségesen, aktívan!

 

Íme, a japán recept!

1. A japán konyha naponta használ halat, tengeri és szárazföldi zöldségeket, szóját, rizst és gyümölcsöket. A japán étkezés fontos kiegészítője a magas antioxidáns tartalmáról ismert zöld tea, melyet naponta több alkalommal fogyasztanak.


2. A világ halfogyasztásának 10 százalékát a japánok adják, holott a világ népességének mindössze 2 százalékát teszik ki. A rengeteg elfogyasztott omega-3 zsírsav magyarázatot adhat a hosszú és egészséges életre. Szintén a japán titok része, hogy rengeteg káposztafélét - brokkolit, fejes káposztát, kelbimbót, kelkáposztát és karfiolt - esznek.

3. A japán konyhában a hangsúly a friss hozzávalókon van, mindig azokat az összetevőket használják, melyeknek épp szezonja van. Gyakori, hogy a szupermarketek polcain sorakozó árukon nemcsak a lejárat napja, de annak órája is szerepel!

4. A japánok egy-egy étkezés során többféléből esznek keveset, és már gyermekkorukban megtanulják, hogy lassan egyenek, minden egyes falatot külön élvezve. Sohasem rakják tele a tányért, mindenből csak keveset tálalnak és mindent külön tálban. Azt vallják, a több kevesebb, és úgy rendezik el az ételeket a tányéron, hogy étvágygerjesztő legyen. A köretekkel és szószokkal azonban csínján bánnak.


5. A japán ételek szándékosan könnyűek és nincsenek szétfőzve. Az ételeket sokszor nyersen eszik, de a főzés is kíméletes: vagy párolják vagy hirtelen grillezik, wokban sütik. 

6. A japánok az étkezésekhez kenyér helyett rizst fogyasztanak. A nyugati világban az elhízásért főleg a finomított liszt a felelős, te is megpróbálhatsz naponta egy-két alkalommal félcsészényi barna vagy teljes kiőrlésű rizst fogyasztani kenyér helyett.

7. A szigetországban a reggeli a nap legfontosabb és legkiadósabb étkezése, mely számos fogásból állhat: zöld teából, gőzölt rizsből, tofuval és mogyoróhagymával készült miso-levesből, nori-algából, tojásrántottából vagy egy szelet halból.

8. Az édes desszertek Japánban kevésbé népszerűek, és kisebb adagokban is fogyasztják őket, mint nálunk. A japánok ugyanúgy szeretik a csokoládét, a péksüteményeket, a kekszeket és a fagylaltot, de tisztában vannak vele, hogy túlzott fogyasztásuk megnöveli az étvágyat és károsítja a szervezetet.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot