KÜLFÖLD A fiatal francia munkanélküliek 40 százaléka migráns A le Figaro nevű tekintélyes francia napilap számolt be arról a legfrissebb statisztikáról, amely szerint a Franciaországban élő munkanélküli fiatalok majd' fele migráns.
SHOWBIZ 2019. 01. 03. Győzelmet hoztak a TV2-nek az új műsorai Kiemelkedő számokat hozott a TV2-nek január 2-a, amivel a csatorna az év második napján főműsoridőben és teljes napon is piacvezető lett.
POLITIK 2018. 12. 16. Csökkent az öngyilkosságok száma az elmúlt években Magyarországon Rétvári Bence, az az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára elmondta, hogy 2010 óta harmincöt százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon.
INSIDER 2018. 10. 26. Egyre többen mondják ki a boldogító igent Magyarországon Közel másfél százalékkal többen kötöttek házasságot az idei év első nyolc hónapjában, mint az előző év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
KÜLFÖLD 2018. 08. 09. Bécsben már minden második bűnelkövető bevándorló Az idei félévben a statisztika azt mutatja, hogy Ausztriában kevesebb bűncselekmény történt, mint a tavalyi rekordnak számító évben. A szakemberek szerint még sincs ok az örömre, mert egyre több nem osztrák állampolgár követ el bűncselekményt.
SZEX & MÁS 2018. 07. 28. Kiderült, mit kukkolnak a férfiak az interneten: nagyon zaftos lista Nem is az a megdöbbentő, hogy milyen sokan használják örömszerzésre a világhálót, hanem sokkal inkább az, hogy milyen tartalmak a legnépszerűbbek. Mutatjuk a sokkoló adatokat!
KÜLFÖLD 2018. 03. 29. 670 százalékkal nőtt a nemi erőszakok száma Lipcsében A rendőrség által frissen közzétett statisztikák azt mutatják, hogy Lipcsében és a vonzáskörzetében drámaian több szexuális bűncselekményt követtek el tavaly, mint az azt megelőző években.
KÜLFÖLD 2018. 03. 23. Több mint ezer késelés Ausztriában. Többségben a külföldi elkövetők A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy az osztrák emberek nem véletlenül érzik úgy, hogy az elmúlt években megromlott a közbiztonság. A szúró- és vágóeszközökkel elkövetett erőszakos bűncselekmények száma meghaladta 2017-ben az ezret, az elkövetők
KÜLFÖLD 2018. 03. 17. Hány babát szülnek a migránsok? Az első hiteles statisztika Berlinből! Nagyjából annyit, mint otthon. A migráns-bébibumm nem az Ázsiából, hanem sokkal inkább az Afrikából érkező bevándorlók miatt várható Európa nyugati felében...
RIPOSTER 2018. 02. 17. Meglepő statisztikát közölt a BRFK: Ennyi idő alatt ér ki a rendőr Kevesebb lett az emberölés, a lakásbetörés és az autólopás, és gyorsabban ér ki a rendőr egy esethez, mint egy éve - derül ki a rendőrség legfrissebb statisztikájából. A Ripost annak járt utána, mi lehet ennek az oka.