KÜLFÖLD Ezt eddig nem is sejtettük, durva fordulat történt a kis Maddie ügyében Egyesek szerint a szülők kétes információkkal próbálták félrevezetni a nyomozókat, bár ők ezt tagadják.
NÍNÓ 2018. 05. 21. Csattanás hallatszott a belvárosban, traktor ütközött villanyoszloppal A sofőrt kórházba kellett szállítani.
INSIDER 2018. 03. 28. Mozgósították a rendőrséget, különös gyerekeltűnések Mezőtúron A két fiatalnak kedden délelőtt veszett nyoma, egyelőre egyiküket sem találják a rendőrök.
RIPOSTER 2018. 01. 05. Szívszorító vallomás: kétségbeesve keresi a magyar kislányt édesapja Az olasz férfinak példás kapcsolata volt magyar párjával, ám a nő egyik napról a másikra eltűnt közös gyermekükkel.
RIPOSTER 2017. 06. 13. Napokig halott feleségével élt a férfi, majd felkötötte magát A házaspárnak, Imrének és Erzsébetnek ételre is alig volt pénze, és csak egy barát látogatta őket.
RIPOSTER 2015. 10. 27. Szélforgó miatt szúrta hátba kislányát a mezőtúri anya Jogerősen öt évre ítélték az asszonyt, és gyerekei felügyeleti jogát is megszüntették a 32 éves nőnek, aki késsel támadt saját kislányára.
NÍNÓ 2015. 09. 10. Elhajtott, majd feladta magát a cserbenhagyó gázoló Mezőtúr mellett egy teherautó ütött el egy járókelőt. A sofőr elhajtott, majd visszatért a helyszínre és jelentette az esetet.