RETRO RÁDIÓ

Napokig halott feleségével élt a férfi, majd felkötötte magát

Napokig halott feleségével élt a férfi, majd felkötötte magát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 06. 13. 14:50

A házaspárnak, Imrének és Erzsébetnek ételre is alig volt pénze, és csak egy barát látogatta õket.

Mezőtúron éltek, de az asszonyt néhány éve leszázalékolták, párja sem tudott már dolgozni.

"Szinte mindennap átjártam etetni az állataikat. Jóformán semmire sem volt pénzük, legalább ezzel tudtam segíteni őket. Utoljára múlt vasárnap láttam Imrét, amikor átmentem hozzájuk. Korábban mindig kikísért, de most nem tette. Amikor rákérdeztem Erzsike állapotára, sejtelmesen csak azt mondta: bent fekszik" – emlékezett vissza a Borsnak a házaspár segítője, Gyula.

Végül csütörtökön a helyi szociális otthon gondozója ment az asszonyért, hogy elvigye ebédelni. Nem tudott bemenni, ezért hívta a rendőrséget, akik Erzsébetre az ágyban, Imrére pedig a kertjük egyik fáján felakasztva találtak. A Bors úgy tudja, hogy az asszony már vasárnap halott volt, férje kedden végezhetett magával.

A helyiek közül többen úgy gondolják, hogy Imre ölte meg a nejét, mások szerint betegségébe halt bele. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálódik .

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.