metoo

4 találat
FÜLES

Havas Henrik megtörte a csendet, ezt állítja a botrányos hangfelvételről

Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen feltételezhetően Havas Henrik egy tanítványával vagy mentoráltjával került intim közelségbe. A Tanár úr hevesen cáfol, a felvétel azonban magáért beszél.

SZTÁR

Hujber Ferenc állítja: Szexuálisan zaklatták és megalázták a Színművészetin

Bár a színész korábban hevesen támadta a #metoo-mozgalmat, most mégis előállt a saját és egykori osztálytársai történetével.

FÜLES

Miért hallgat a Katona? Úgy tudni, ismert rendező a kirúgott zaklató

Úgy tűnik, a 2017-es #metoo botrányok után inába szállt a bátorsága a Katona József Színház vezetésének. Pedig a teátrum akkoriban a téma élharcosa volt, most azonban nem hajlandó nyilvánosságra hozni annak a „szerződéses munkatársnak” a nevét, akivel a m

BOZÓT

Ez már lavina: a feleség háta mögött szült gyereket Donáth László jogásznője

Újabb tanúk jelentkeztek, akik állítják, a lelkész feleségének háta mögött szült gyereket az evangélikus otthon jogásznője. Régóta takargatott, elhallgatott sérelmek kerülnek napvilágra, kiszolgáltatott emberek jelentkeznek sorra, hogy elmondják, mit tett