RETRO RÁDIÓ

Miért hallgat a Katona? Úgy tudni, ismert rendező a kirúgott zaklató

Miért hallgat a Katona? Úgy tudni, ismert rendező a kirúgott zaklató
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 11. 19. 18:22

Úgy tűnik, a 2017-es #metoo botrányok után inába szállt a bátorsága a Katona József Színház vezetésének. Pedig a teátrum akkoriban a téma élharcosa volt, most azonban nem hajlandó nyilvánosságra hozni annak a „szerződéses munkatársnak” a nevét, akivel a mai napon megszüntették a munkaviszonyt és kitiltották az épületből.

Az ügy súlyos, hiszen ahogyan délutáni közleményükben fogalmaznak: volt munkatársuk több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. Ennek ellenére mégis, mintha kettős mércét alkalmaznának a jelenlegi ügyben.

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Egy belső vizsgálatot ugyan lefolytattak, de „lezártnak tekintik” a kérdést és hallgatnak. Pedig a #MeToo botrányok idején egy chartát is kitaláltak, később pedig egy előadást is készítettek a témában. És bár az áldozatok nevének védelme jogos, érthetetlen, hogy miért hallgatnak az elkövetőről, úgy, hogy a saját vizsgálatuk is azzal az eredménnyel zártul, hogy a zaklatás megtörtént, és így kivetik soraikból az illetőt.

Vélhetően kommunikációs trükkről lehet szó, és így akarták elkerülni a nagyobb botrányt. Ez azonban aligha lesz elkerülhető, hiszen az Origo információi szerint az eset egy súlyos szexuális zaklatás, ami alighanem túlmutat azon, hogy sokáig titkolni tudják az illető kilétét. A portál úgy tudja, egy jól ismert rendező az elkövető, így a hallgatással valójában veszélynek teszik ki azokat a színházi dolgozókat, ahol adott esetben újra munkát kap a kirúgott zaklató.

A Ripost időközben megtudta: egy híres színésznő is az áldozatok között van, aki sokáig felnézett és mentoraként tekintett a férfira.

A #MeToo botrányok idején egyébként a legtöbb hollywoodi filmstúdió és színház is a nyilvános elhatárolódást látták a legjobb megoldásnak. Az amerikai filmakadémia egy új magatartási kódexet is létrehozott, ami kimondja:

Az Akadémia tagjai között nincs helye olyan embernek, akik visszaél a helyzetével, a hatalmával vagy a befolyásával, megsértve ezzel az alapvető erkölcsi normákat.

 

Nos, kérdés, hogy a Katona miért nem így tesz? Miért és meddig hallgat? Mindenki a színház válaszaira vár.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.