KÜLFÖLD Csak röhögött a gyilkos, aki nyolc időst, köztük egy magyart is megölt Elisabeth Wettlaufer, vagy ahogy többen is emlegetik, a Szörny hét éven keresztül ölt a Meadow Parkban működő idősek otthonában. Áldozatai között van a 75 éves Horváth Árpád is.
SZTÁRDZSÚSZ 2017. 08. 18. Eltűnt a nagybeteg Lorán Lenke Megpróbáltuk kideríteni, vajon hogyan érzi magát a művésznő, de még a szomszédjai sem tudják pontosan, hol lábadozik műtétje után.
INSIDER 2017. 08. 17. Elárulták, hogy vannak a budakalászi otthon ételmérgezettjei Az augusztus elsején ételmérgezés gyanújával kórházba került idősek visszakerültek a budakalászi Napvirág Idősek Otthonába. Az intézmény tájékoztatása szerint valamennyi lakójuk jól van. A laboratóriumi vizsgálatok eddig hat személy esetében mutattak ki o
RIPOSTER 2017. 08. 04. Megszólalt a budakalászi otthon az idősek haláláról Nem kívánnak nyilatkozni a vizsgálatok lezárultáig, de kijelentették: szigorúan a szakmai protokoll szerint jártak el! Jelenleg zavartalan a működésük.
RIPOSTER 2017. 08. 04. Túrókrém okozhatta a három idős ember halálát Budakalászon Tegnap már járványügyi felügyelők érkeztek az idősek otthonába. Úgy tudni, zöldfűszeres túrókrém okozta a rosszullétet, aminek a nagy melegben három áldozata is lett.
RIPOSTER 2017. 08. 04. Hárman meghaltak a budakalászi idősek otthonában, miért titkolóznak? Járványügyi felügyelők fertőtlenítették csütörtök délután a Napvirág Idősek Otthonát Budakalászon. Három idős ember meghalt, még heten súlyosan megbetegedtek. Az intézménynek saját konyhája van, valószínűleg ételmérgezés okozta a tragédiát - ám napokig me
NÍNÓ 2017. 04. 09. Tűz az idősotthonban, egy lakó meghalt Győrben az egyik idősek otthonában gyulladt ki egy szoba vasárnap reggelre. Teljesen kiégett, feltehetően a szoba lakója meghalt. A tűz magától aludt ki.
KÜLFÖLD 2016. 12. 30. Rágerjedt idős mostohaanyja melleire a politikus Nem bírt magával a 75 éves bácsi, és az idősotthonban kezdte el fogdosni a 103 éves asszonyt.
SZTÁRDZSÚSZ 2016. 09. 16. Koszfészekben tengődik Brad Pitt nagymamája Csúnyán leteremtette a nagyanyja a világsztárt, amiért cserbenhagyta, és már fel sem hívja a koszos öregek otthonában, ahová ő dugta be.
KÜLFÖLD 2016. 08. 31. Rejtélyes haláleset Dunaszerdahelyen! Idős férfi holttestére bukkantak Még nem tudni, mi okozta a halálát annak a férfinak, akinek holttestét szerdán találták meg a helyi idősek orrhonánál.