NÍNÓ Két, az FBI által körözött férfit kaptak el Budapesten A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködésben őrizetbe vettek két, Budapesten bujkáló férfit, akiket nemzetközi elfogatóparanccsal köröztek.
NÍNÓ 2019. 09. 11. Gusztustalan jelenet Kiskunfélegyházán, ezzel a mutogatós férfi sem számolt A 47 éves gátéri férfi egy fiatal nővel szemben viselkedett szeméremsértő módon.
NÍNÓ 2019. 07. 31. Fejlemény a kőbányai gyilkosság ügyében: plázánál fogták el Dánielt A fiatal férfit azzal gyanúsítják, hogy kedden végzett egy nővel egy kőbányai lakásban.
HARCÉL 2019. 07. 18. Rekordszámú migránst fogtak el az éjjel, ez áll a háttérben A Bács-Kiskun megyei határszakaszon néhány órán belül negyvenhat illegális migráns próbált meg jogellenesen bejutni az ország területére. Vonaton és gyalog is próbálkoztak.
NÍNÓ 2019. 06. 18. Most közölte a rendőrség, ide menekült a kórházból szökött női fogoly A szökevényt kedden hajnalban sikerült elfogni, miután hajtóvadászat indult ellene.
NÍNÓ 2019. 06. 17. Közölte a rendőrség: elfogták a biatorbágyi gyilkost A rendőrök a polgárőrök segítségével találták meg a fiatalt, aki hétfőn végzett a saját húgával.
RIPOSTER 2019. 06. 14. Közölte a rendőrség: itt fogták el az állatkerti teknőst agyonütő nőt Egy 28 éves nőt gyanúsítanak a teknős megkínzásával, kevesebb mint 24 óra alatt el is fogták őt.
NÍNÓ 2019. 05. 14. Most jött: óriási fogás Borsodban - a fővárost is érinti! Az akció során a nyomozók előbb végignézték, ahogy a kábítószer-kereskedők egymás után kiszolgálják vásárlóikat, majd egyenként mindenkit elfogtak.
HŰHA 2019. 05. 10. Megölték a legendás filmest, döbbenetes részletek az ügyről A gyilkossági ügy csak most oldódott meg, pedig a Dallas rendezője már 1985-ben elhunyt.
KÜLFÖLD 2019. 05. 10. Szelfizgetés miatt tört ki halálos verekedés a benzinkúton Bosnyák és afgán bevándorlók kerültek nézeteltérésbe egy telefon miatt egy müncheni benzinkúton. A 21 éves afgán fiatal végül egy kést kapott elő, és leszúrta 17 éves vitapartnerét, aki két héttel az eset után a kórházban halt bele a sérüléseibe.