MEDICINA Vérlázító, mit tett a beteg kisbabákkal a szörnyeteg ápoló Az egészségügyben dolgozóktól elvárható minimális empátiának sem volt képes eleget tenni a fertőző osztályon dolgozó horvát nővérke.
INSIDER 2019. 01. 29. Jól működik a triázsrendszer, zökkenőmentes volt a kórházak átállása Zökkenőmentes volt a betegek állapotának rangsorolására épülő triázsrendszerre való átállás a sürgősségi ellátást biztosító kórházakban. Az átállással egységesebbé és átláthatóbbá vált a betegek ellátási rendszere.
RIPOSTER 2018. 12. 10. 72 százalékos béremelés az egészségügyi szakdolgozóknak Az Emberi Erőforrások Minisztere bejelentette, 2022-ig 72 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére.
INSIDER 2018. 12. 04. Hogyan alakulnak át a sürgősségi osztályok? Íme a lényeg! Elfogadta a kormány az egészségügyben a sürgősségi alapellátás új koncepcióját. Azt még nem tudni, mikor lépnek életbe a változások, de már látszik, milyen lesz az új rendszer. A lényeg, hogy a betegeket pár perc alatt kategorizálják aszerint, hogy milyen
INSIDER 2018. 11. 27. Jelentősen megújul az ország pszichiátriai ellátórendszere Három fő területen, mintegy 9 milliárd forintból megújul a magyarországi pszichiátriai gondozórendszer. Erről sajtótájékoztatón beszélt dr. Horváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár, valamint a terület elismert szakemberei.
INSIDER 2018. 11. 14. Nyolcmilliárdból húsz egynapos sebészet létesül az országban Egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki húsz helyszínen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektje keretében nyolcmilliárd forintos összköltséggel - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspo
INSIDER 2018. 11. 12. Mobilon is elérhető lesz a recept Kezdjük megszokni az e-receptet! Naponta 800 ezer e-receptet írnak, és egy év alatt több mint 176 millió(!) elektronikus receptet váltottak ki a magyarok. Már csaknem minden háziorvos és az összes kórház, gyógyszertár használja az új, nagy betegadatbázist
INSIDER 2018. 10. 12. Komoly változások jönnek a magyar kórházakban Szétválasztják a magán- és az állami egészségügyet - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Van is miért: teljesen összekeveredtek a dolgok, a betegnek gyakran fogalma sincs, miért kell fizetni és miért nem...
INSIDER 2018. 10. 01. 10 milliárddal többet költenek a rák kezelésére és megelőzésére Évről évre egyre több forrást biztosít a kormány a rákos megbetegedések kezelésére. A szűrőprogramokra és a megelőzésre is egyre több pénz jut - hangzott el a mellrák elleni küzdelem világnapjának alkalmából.
INSIDER 2018. 03. 05. Tovább csökkennek a kórházi várólisták Megszűnik Magyarországon a krónikus májgyulladásban szenvedők várólistája, miután a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő pályázat útján ötezer betegnek elegendő készítményt vásárolt. A kórházi várakozási idő látványosan csökkent az elmúlt öt évben.