HARCÉL Kétszínű és hazug a DK és az MSZP Gyurcsányék és a szocialisták kormányzásuk alatt elvettek a kormánytisztviselőktől egyhavi bért, évekre befagyasztották az eleve alacsony béreiket és több ezret még utcára is tettek közülük.
HARCÉL 2019. 03. 29. Példátlan a magyar családtámogatási rendszer Komolytalan dolog kijelenteni azt, hogy a család a legfontosabb érték, miközben a 2010 óta hozott családügyi törvényeket az Országgyűlés szocialista frakciója nem szavazta meg - így reagált Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitk
RIPOSTER 2019. 03. 01. Mennyiért lógnak az ellenzéki képviselők? Havi egymillió forint közeli, illetve sok esetben millió feletti fizetésért cserébe nem vesznek részt a parlamenti munkában az ellenzék képviselői, akik úgymond a kormányzati parlamenti többséggel szembeni ellenkezésük kifejezésének eszközeként teszik min
HARCÉL 2019. 02. 18. Megint balhéznak a balosok, most a képviselőházban Nem nyugszanak a baloldalinak mondott hőzöngő "politikusok", ha máshogy nem megy, az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülése előtt.