LELKIZŐ Emléktáblát avattak Bálint gazda emlékére, íme az első fotók A 100 éves korában elhunyt kertészlegenda a gyerekekre is nagy hatással volt.
SZTÁRDZSÚSZ 2020. 07. 10. Megindító, így emlékeznek az ovisok az elhunyt Bálint gazdára - Fotók Országos megmozdulást szervezett az egyik hódmezővásárhelyi óvoda vezetője, hogy örök emléket állítsanak a június 21-én elhunyt Bálint György előtt. A kezdeményezéshez már legalább 40 intézmény csatlakozott, de akkora az érdeklődés, hogy a határidőt meg k
LELKIZŐ 2020. 07. 07. Megvan az időpont, ekkor temetik el Bálint gazdát: ezt kéri a család Az ország kertészétől Budapesten vehetnek végső búcsút a szerettei és a tisztelői.
FÜLES 2020. 07. 04. Kiderült Bálint gazda utolsó kívánsága: ilyen temetést szeretett volna Gyermekkora színhelyén, a halmaji földben szeretett volna örök békére lelni Bálint György. Az ország Bálint gazdájának határozott elképzelései voltak a saját temetését illetően, amit írásba is foglalt: 2019-ben megjelent könyve utolsó oldalain részletesen
LELKIZŐ 2020. 07. 03. Élete utolsó éveiben szörnyű balesetet élt túl Bálint gazda Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk ötödik részében élete utolsó éveit idézzük fel.
SZTÁRDZSÚSZ 2020. 07. 02. Bálint gazdának köszönheti Magyarország a cukkinit Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk negyedik részében a hazai innovációját idézzük fel.
SZTÁRDZSÚSZ 2020. 07. 01. Három felesége volt, négyszer nősült: imádták a nők Bálint gazdát Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk harmadik részében a szerelmeit idézzük fel.
SZTÁR 2020. 06. 30. Így él tovább Bálint gazda öröksége: Felpörgött az oldala A június 21-én elhunyt Bálint György közösségi oldala egyik napról a másikra új életre kelt és szaporábban jönnek a hasznos tanácsok, mint valaha...
LELKIZŐ 2020. 06. 30. Megszökött a koncentrációs táborból Bálint gazda! Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk második részében a második világháború alatt átélt nehéz időkről írunk.
SZTÁRDZSÚSZ 2020. 06. 29. Különös félrelépés után született Bálint György Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk első részében Bálint György boldog gyermekkoráról írunk, az összetartásról, ami a családjukat jellemezte minden helyzetben.