MANI Zajlik a komáromi híd közel 100 méteres tartópilonjának bebetonozása Igazán látványos szakaszhoz érkezett a Hídépítő, a Mészáros és Mészáros, valamint a Hódút által kivitelezett projekt, hiszen mostantól a harmadik pillér fölött tornyosuló szerkezet víz feletti elemei kerülnek a helyükre.
MANI 2018. 04. 12. Egy lépéssel közelebb az M60-as meghosszabbítása A gyorsforgalmi út 67 kilométeres új szakasza köti majd össze Pécset a horvát határral és Barccsal. Utóbbi település szennyvízkezelése jelentős fejlesztést kap az A-Híd kivitelezésében.
MANI 2018. 04. 12. Nagyszabású uszodafejlesztést kivitelez Budán az A-Híd Több mint 5,5 milliárd forintból épül fel a vízilabda-mérkőzések megtartására alkalmas máriaremetei sportuszoda, a fejlesztés a lakosság feltöltődését is szolgálja.
MANI 2018. 03. 26. Így várja a tavaszi folytatást az épülő M44-es A Duna Aszfalt megkezdte az előkészítést a Kondoros-Békéscsaba szakaszon, míg Tiszakürt és Kondoros között már közel 6 kilométeren elkészült az aszfaltozás. Sőt, a Körös-híd gerendái is a helyükön vannak. Ha jön a jó idő, mindenütt folytatódhat a jelentős
MANI 2018. 03. 19. Látványos szakaszába ért a Kelenföld-Százhalombatta vasút korszerűsítése A V-Híd és az A-Híd már a magasperonok, perontetők, peronaluljárók építését végzi, valamint vágányzár mellett korszerűsíti a pályát Kelenföld és Érd felső között.
MANI 2018. 02. 17. Ezzel a projekttel javult a ferihegyi áruszállítás hatékonysága Az A-Híd bonyolult körülmények között sikeresen fejlesztette tovább a reptér iparvágány hálózatát.
MANI 2018. 02. 15. Bravúrt hajtott végre az A-Híd az érdi felüljárók kivitelezésekor A vállalat egyik munkatársa lapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.
MANI 2018. 02. 15. Már több szakaszon az aszfaltozásnál tartanak az M44-esen A Békéscsaba gyorsforgalmi elérhetőségét célzó beruházásban a Körösön épülő hídnál már megtörtént a hídgerendák beemelése.
MANI 2018. 01. 11. Összekapcsolta az A-Híd Angyalföldön a villamost a vasúttal A fővárosi kerületben mostantól a villamos- és buszjáratok, illetve a vasút között akadálymentes, lifttel ellátott létesítményben lehet átszállni.
MANI 2018. 01. 10. Új virágkor elé nézhet az A-Híd A vállalat évértékelő ünnepségén az egész ágazatnak hasonló jövőt jósolt Sal László vezérigazgató. A 2017-es év jelentős előrelépést hozott a társaságnak, amire az előrejelzéseik szerint idén is jó esélyük van.