Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.03.04.

Vérlázító indokkal rúgták ki munkahelyéről Győzike lányát

Gáspár Evelinnek volt olyan munkahelye, amely indoklás nélkül küldte el a próbanapról, legutóbb pedig levélben indokolták meg, miért rúgják ki.

Gáspár Győző lánya igyekszik a saját lábára állni, ám úgy érzi, sokan megnehezítik a dolgát. Evelin a Borsnak mondta el, miért utasítják el, amikor állást keres.

Negatív megkülönböztetésben részesítenek azért, mert híres az apám, és a kisebbséghez tartozom. Az emberek buták és rosszindulatúak, ez van

– sóhajtott Evelin, akit még most is felkavar, amikor a kirúgásáról beszél.

Szeptemberben két-három hét munka után vettek el tőlem egy állást. Az indoklás levélben érkezett, amelyben korábbi főnököm burkoltan édesapámra és a cigányságra utalt

– panaszolta a Borsnak.

Evelinnek egy hónappal ezelőtt sikerült végre találnia egy olyan munkahelyet, ahol, a saját szavaival élve, „emberszámba veszik”. Részleteket nem árult el, annyit azonban elmondott a lapnak, hogy irodai munkáról van szó. A médiában semmiképpen sem szeretne hosszú távon elhelyezkedni, mert úgy érzi, hogy az idegrendszere bánná a munkát.

origo.hu

Jürgen Klopp döbbenetes dolgot mondott, Szoboszlait is érinti

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet