Létrehozva: 2017.05.05.

Adóssága betegítette meg Usztics Mátyást?

Usztics Mátyás titokzatos ember volt, így a betegségérõl és lelki csatáiról csak kevesen tudtak, ahogyan arról is: milyen áldozatot hozott, hogy munkát adjon színészkollégáinak.

Usztics Mátyás 2003-ban alapította meg a Nemzeti Kamara Színházat Gyálon, melyet haláláig igazgatott. Az utóbbi években azonban komoly anyagi gondokkal küzdött a teátrum. Csak a családtagok és a közeli barátok tudták, hogy a színész-igazgató mindent, sőt talán még annál is többet tett annak érdekében, hogy megmentse a színházat, és kenyeret adjon a társulat tagjainak. Korábbi lakóhelyén, kedvenc hentesüzletében is gyakran panaszkodott kilátástalan helyzetéről. Úgy tudni, csakis a háza eladásával tudott könnyíteni az anyagi nehézségeken.

"Mátyás jó ember volt, aki szívén viselte azok sorsát, akiknek boldogulása múlott rajta. Erő felett küzdött a színházáért, ami az utóbbi években nem úgy ment, ahogyan azt szerette volna."

Senkit nem akart elbocsátani, és ez nagyon nyomasztotta őt. Hatalmas jelzáloggal terhelte meg a házát, hogy fizetni tudjon a színészeinek.

"Évtizedek óta nálunk vásárolta a húst, és szeretett hosszasan beszélgetni az üzletben. Amikor elmesélte, hogy komoly bajban van, még egy adománygyűjtő dobozt is kihelyeztünk, hogy segítsük őt”

- mondta el a %RIPOST% napilap pénteki számában a színész kedvenc húsboltjának vezetője, aki beszámolt utolsó találkozásukról is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Szijjártó Péter: folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi