Létrehozva: 2018.07.30.

Szörnyű dolgot műveltek a György herceggel végezni akaró terroristával

Az Iszlám Állam nevû terrorszervezet nevében akarta kivégezni Nagy-Britannia kedvencét, az 5 éves György herceget egy kíméletlen dzsihadista. A férfit életfogytiglani börtönre ítélték, ám egy rabtársa most szörnyû dolgot tett vele.

Az Iszlám Állam szimpatizánsának életére egy házi készítésű késsel rontottak. Az egyik elítélt a fogkeféjére szerelt pengével akarta kioltani a terrorista életét. Husnain Rashid olyan komoly sérüléseket szenvedett az arcán, hogy az őrök azonnal kórházba szállíttatták.

A brit Daily Star nevű lap egyik informátora azt mesélte, hogy a zárka padlóját elöntötte a vér, hajszálon múlott csupán, hogy a fegyenc nem vérzett el. Az anonimitást kérő forrás megjegyezte, hogy Rashid nem túl közkedvelt a manchesteri börtönben. 

Még a legkeményebb bűnözők sem nézik jó szemmel, hogy egy 4 éves kisfiút mérgezett fagyival akarnak eltenni láb alól. 

A szélsőséges iszlamistát egyébként tavaly novemberben vették őrizetbe a rendőrök. A férfira akkor figyeltek fel, amikor az interneten közzétette az akkor még négyéves György herceg fényképét és az iskolájának pontos címét. A bíróság ezt úgy értékelte, hogy Rashid ezzel egyértelmű jelzést adott a többi iszlamistának, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg közös gyermeke az Iszlám Állam egyik fő célpontja. 

Az ügyészség ezen kívül bizonyítékokat talált arra is, hogy a férfi futballstadionok ellen is tervezett véres merényleteket. Továbbá amiatt is vádat emeltek ellene, mert egy online blogon jó tanácsokkal látta el azokat a terroristákat, akik merényletet terveztek a szigetországban. Hushain Rashidot életfogytiglani börtönre ítélték, de ha megéli, akkor lehetséges, hogy már 25 év után szabadulhat. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét