Létrehozva: 2018.12.21.

Sikeres a Nemzeti Konzultáció

Már több mint 1,3 millióan töltötték ki a családos nemzeti konzultációt, amelynek pénteken van a leadási határideje - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

A kormány hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóban Dömötör Csaba azt mondta,

a kérdőíveket a következő hetekben dolgozzák fel,

utána adnak tájékoztatást a részletes eredményekről.
 

A kormány azután tud majd dönteni arról, hogyan bővüljenek a családtámogatások Magyarországon - tette hozzá.
Hangsúlyozta,

Magyarország és Európa megújulása elképzelhetetlen az erős családok nélkül.

 

A konzultáción való magas részvételi hajlandóság azt mutatja, mindenkit érintő kérdésről van szó, valamint hogy a konzultáció jó lehetőség arra, hogy párbeszédet folytassanak a kiemelt kérdésekben a választások közötti időszakban - fogalmazott a parlamenti államtitkár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-