tóth gabi
Ugrott a jogsija Zámbó Jimmy fiának, mert részegen vezetett.
Zámbó Krisztián ittasan vezetett és áthajtott egy piros lámpán is. A rendőrség a helyszínen 50 ezer forintra büntette, és a jogosítványa is ugrott.
"Elkaptak a rendőrök, ittas vezetéssel, Csepelen. Barátok invitáltak születésnapi buliba, hívogattak, végül igent mondtam. Beugrottam egy haveromhoz, indulás előtt öt-tíz perccel pedig megittam pár felest. Nem éreztem úgy, hogy bármi bajom lenne, ezért is mertem elindulni. A rendőrök meg azért állítottak meg, mert szerintük áthajtottam egy piroson. Azt hittem, még éppen átérek. Amikor kiszálltam, és rákérdeztek, azonnal beismertem, „Igen, ittam”. Bevittek, hetvenhét ezrelék volt a véralkoholszintem, a régi jogszabályok szerint ez szabálysértés lett volna, most szigorúbbak. Elég volt ahhoz, hogy elvegyék a jogsimat. Sofőrszolgálattal mentem haza" - vallotta be a Borsnak.
Zámbó Jimmy fia azt mondta, nehéz időszakon van túl. A magánélete miatt az utóbbi hetekben sokszor volt padlón.
"Életem első hibája! Soha, senki ne üljön így autóba! Akkor sem, ha csak néhány konyakmeggyet kapott be. Nagyon remélem, minél előbb bíróság elé állhatok és igazságos ítéletet kapok" – mondta.