tóth gabi
Az egykori szépségkirálynő 93 éves mamája alaposan ráijesztett Mikulás napján a családra. Kulcsár Edina ugyanis elmesélte, hogy az asszonyhoz mentőt kellett hívni, hamarosan pedig meg is kell műteni.
Kulcsár Edina életében a családnak nagyon fontos szerepe van, de főleg a 93 éves dédimamájának. Anna néni ugyanis mindig ott volt a szépségkirálynőnek, hiszen ő volt az, aki annak idején kihozta az intézetből Edina anyukáját, majd felnevelte őt és a dédunokáját is. Nem véltelen tehát, hogy ennyire szoros a család kapcsolata, és a dédire egy igazi kincsként tekintenek. Éppen ezért okozott óriási riadalmat, mikor az asszony kétségbeesetten hívta a modellt még Mikulás napján, hogy annyira fáj mindene, hogy még mozogni sem tud...
Edina a fizetős csatornáján elérhető vlogjában számolt be a történtekről. Abban elmondta, hogy a mamája elesett otthon, ami már a korából adódóan is nagy probléma, viszont erre még rájött az is, hogy Anna néni súlyos csontritkulásban szenved. Bár eleinte úgy tűnt, nincs nagy baj, végül az asszony kétségbeesetten hívta fel Edinát, hogy hívjanak mentőt, ugyanis olyan erősek a fájdalmai, hogy már mozogni sem tud. A család természetesen azonnal eldobott mindent, és rohant a mama után a kórházba, ahol meglepő módon azt a diagnózist kapták a vizsgálatok után, hogy nincsen semmi probléma. Természetesen a szépségkirálynő ezt nem hitte el, látva, hogy a tolókocsiban is szenved a családtagja, ezért átvitték egy magánklinikára, ahol kiderült: szörnyű dolog történt a mamával.
Anna néni egyik csigolyája összeroppant, s ez okozza az elviselhetetlen fájdalmakat. Sajnos ez nem ismeretlen a 93 éves asszonynak, ugyanis korábban már műtötték ezzel, G.w.M feleségének beszámolójából pedig szintén kiderült, hogy hamarosan ismét meg kell operálni. Ám addig is otthon kell feküdnie, ahol Kulcsár Edina anyja ápolja, és mindent megtesznek azért, hogy mihamarabb rendbe jöjjön szerettük. Ám, hogy a csigolya összeroppanás gyógyulási ideje el fog tartani sajnos egy jó darabig...