NÍNÓ

Pillanatokkal előtte szálltak ki az autóból, aztán porig égett - fotók

Az autó fûtésével volt gond, ezért le kellett húzódnia az út szélére egy sofőrnek Kiskunhalason. Ám az Opel hamar füstölni kezdett, majd lángra kapott. A sofőrnek egy buszos sietett a segítségére, de a tûz hamar szétterjedt, amit csak a kiérkező tûzoltók tudtak eloltani.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Teljesen kiégett egy gépkocsi a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason, a Bessenyei tér útkereszteződésében.

„Gond volt a fűtéssel, ezért megálltunk, hogy megnézzük a biztosítékokat” – mondta el a kocsi tulajdonosa. – „Ekkor kezdett el füstölni az Opel Zafira. Két palack víz volt nálunk, azzal próbáltuk eloltani a tüzet. Egy buszsofőr is megállt, aki poroltóval próbált segíteni.”

Közben hívták a 112 segélyhívót. A kiskunhalasi hivatásos tűzoltók három vízsugárral kezdték oltani a tüzet, amely épületeket nem veszélyeztetett. A jármű felett húzódó elektromos vezetékek miatt azonban az áramszolgáltató szakembereit kérték a helyszínre. Az autóból folyó üzemanyag miatt a tűz folyamatosan visszagyulladt, ezért habot is alkalmaztak az oltáshoz. Végül sikerült megfékezni a lángokat.  

címkék: