Létrehozva: 2019.06.27.

Családi viszály eredménye: súlyosbodott Pécsi Ildikó férjének állapota

Idén év elején úgy tûnt, rendezõdni látszik Pécsi Ildikó és férje egészségügyi állapota. Szûcs Lajos maga vallotta be, hogy vastagbélrákkal mûtötték, de már túl van a nehezén. A színésznõ azonban rossz híreket közölt a Riposttal, amikor újra férjérõl érdeklõdtünk.

Embert próbáló időszakon megy keresztül Pécsi Ildikó és férje, Szűcs Lajos.

Bár az utóbbi években folyamatosan egészségügyi gondokkal küzdött az olimpiai bajnok labdarúgó, de hónapokkal ezelőtt végre felcsillant a remény a gyógyulásra.

Lajos a Nemzeti Sportnak adott interjújában vallotta be tavaly decemberben, hogy vastagbélrákot állapítottak meg nála az orvosok, ezért sürgős műtétre szorult. A műtét sikeres volt, és ezek után boldogító időszak következett: januárban együtt ünnepelhették az aranylakodalmukat Pécsi Ildikóval, és a művésznő örömmel számolt be a %RIPOST% napilapnak arról is, hogy a férje már erőre kapott, és autójával már rövidebb távokat is gond nélkül megtesz.

Az évek óta tartó viszálykodás Pártos Csillával és nagyobbik unokájukkal azonban nem tett jót nekik, egészségügyi állapotuk ismét hanyatlani kezdett.

Pécsi Ildikó megtörten kérte lapunk olvasóit, hogy imádkozzanak érte és Lajosért.

"Most voltunk az orvosnál, és Lajos nagyon rossz állapotban van... Kicsit imádkozni kellene értünk, mert bármi történhet. Ezt még nem mondtam el senkinek, de egy második daganatot is találtak nála" - mondta  a %RIPOST%-nak a Kossuth-díjas színésznő, aki édesanyja példáját követve próbál erős maradni.

A részleteket olvasd el a %RIPOST% napilap csütörtöki számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”