Létrehozva: 2018.01.04.

Meglepő kijelentést tettek német kutatók a migránsokról

Német tudósok vizsgálták Alsó-Szászországban, hogy miként függ össze a migráció és az erõszakos bûnelkövetés. Az eredmény egészen megdöbbentõ.

A német szövetségi családügyi minisztérium megbízásából készült tanulmányban a kutatók a 2014 és 2016 közötti időszakot vizsgálták. A szakemberek az alsó-szászországi hivatalos bűnügyi statisztikát vették alapul. Az említett két év alatt 10,4 százalékkal nőtt az erőszakos bűncselekmények száma, az emelkedés miatt pedig 92,1 százalékban a bevándorlók tehetők felelőssé. Ez egyben azt is jelenti, hogy a migránsok gyakrabban követnek el erőszakos bűncselekményt, mint ahogy azt a német népességben lévő arányuk indokolná - írja a Welt.

A tanulmányban arra is kitérnek, hogy a 14 és 30 év közötti férfiak követik el a legtöbb bűncselekményt,

ezek túlnyomóan erőszakos- és szexuális jellegű esetek. A szakemberek szerint a jelenségnek több magyarázata is lehet. Egyrészt a befogadott menekülteket jobban le kellene foglalni sportolással vagy nyelvtanulással. A másik komoly probléma, hogy a migráns férfiak többségében másik férfiakkal laknak együtt – jellemzően menekültszállókon -, és együtt is töltik a mindennapjaikat.

A nők hiányának pedig egyértelmű veszélyei vannak, a kutatók úgy látják, hogy a tartósan nők nélkül élők könnyebben követhetnek el komoly bűncselekményeket.

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból