INSIDER

Me­zőörsi tra­gé­dia: zo­kogva nyi­lat­ko­zott a ha­lálra égett lány nagy­ma­mája

A 19 éves Ra­mó­nát a nagy­ma­mája látta utol­jára élve.
  • Szerző: Ripost

Az interneten értesült unokája halálhíréről az a nagymama, aki a szerettei közül utoljára látta élve a balesetező Opelben halálra égő 19 éves Ramónát.

Ahogy Zsuzsanna elmondta, felfoghatatlan számára, ami a kis unokájával történt,hiszen délelőtt még beszélgettek, együtt nevettek, de többé már nem tud süteményt vinni a lánynak, egyengetni az életét, ami szorosan összefonódott az övével.

EZEKET OLVASTAD MÁR?
Fotó: MTI

"Amikor a lányom mutatta az interneten a balesetről megjelenő képeket, már tudtam, hogy Ramóna is az áldozatok között van – csuklott el az asszony hangja. – Szörnyű volt látni azokat a képsorokat, az elszenesedett autókat. Még most sem tudom elhinni, hogy ez az egész megtörtént!" – csóválta a fejét Zsuzsanna, aki a Blikknek elmondta: a fiatal lány tőle ment el, hogy találkozzon barátjával, az Opel sofőrjével, P. Z.-vel.

"Mondtam neki, hogy ne üljön be az autóba, ráadásul már a faluból is gyorsan hajtottak el. Ramóna áldott jó lélek volt, rendes és kedves kislány, előtte állt az egész élet. Most májusban lett volna 20 éves" – tette hozzá a nagyszülő.

Mint arról a is beszámolt, vasárnap Mezőörs és Kerékteleki között hét ember, köztük egy kisgyermek égett halálra, miután két autó frontálisan ütközött. Az Opelt vezető sofőr épp befejezte az előzést, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, majd a szemből érkező Audinak csapódott. Az Audiban annak tulajdonosa, Nagy Ádám, az ismerőse, N. Cs., két szülő, H. L. és H. Sz., valamint kilencéves gyermekük, L. ült. A háromtagú családot szívességből vitték a kocsijukkal kórházba, és onnan tartottak hazafelé, amikor a végzetes ütközés nyomán mindannyian tűzhalált haltak.