Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.27.

Most érkezett: Balesete után műtötték az Ázsia Expressz játékosát

Zsolt hosszú hónapokon át hanyagolta kézsérülését, mígnem elkerülhetetlenné vált a mûtéti beavatkozás. Könnyen lehet, hogy nem ússza meg ennyivel.

Zsolti makacsságát már jól ismerjük az Ázsia Expressz adásaiból, de az talán egy kicsit még tőle is sok, hogy hónapokkal a TV2 kalandjának forgatása után ment csak orvoshoz a verseny alatt megsérült ujjával. Megyeri Csilla egészen mostanáig hiába könyörgött a párjának, hogy nézesse meg magát: műtét lett a lustaság vége.

Zsolti ujja még Laoszban sérült meg.

– Egy alkalommal beleakadt a harminckilós hátizsák pántjába, ami ki is rántotta a helyéról. Akkor valahogy visszarakta, de azóta is folyamatosan fájlalta, mígnem néhány napja megint megerőltette, és ismét kiugrott. Most azonban úgy is maradt. Végül addig könyörögtem neki, míg hajlandó volt megmutatni egy dokinak, aki közölte, műteni kell a gyűrűsujját. Valami fémszálat tettek be neki, de könnyen lehet, hogy ezzel sem jön rendbe teljesen, akkor pedig újabb műtét vár majd rá”

- mesélte lapunknak Csilla, aki reméli, hogy a közeljövőben nem csak orvosi fém, gyűrű is kerülhet a sérült ujjra.

"Mondtam Zsoltinak, hogy szerintem direkt azt az ujját tette tönkre, amin a karikagyűrűt kéne viselnie az esküvőnk után. Õ kinevetett, és biztosított róla, hogy pont ezért vállalta a műtétet”

- fűzte hozzá nevetve az Ázsia Expressz játékosa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban