Létrehozva: 2019.03.21.

Mansfeld Péter halálának 60. évfordulójára emlékeztek a II. kerületben

Az 1956-os forradalom és szabadságharcot követõ megtorlás legfiatalabb mártírja, Mansfeld Péter halálának 60. évfordulójára emlékezett a II. Kerületi Önkormányzat és a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium március 21-én.

Mansfeld Péter egykori iskolájában, a Medve utcai Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban tartott megemlékezésen Láng Zsolt polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Mansfeld Péter személyében olyan fiatalemberről beszélünk, aki 1956-ban nem volt még 18 éves sem, nem akart hős lenni, nem dédelgetett világmegváló gondolatokat.

Egyszerű rózsadombi srác volt, akivel veleszületett az igazságérzet és a hazafiság. Csatlakozott a Széna téri harcosokhoz, noha nem fogott fegyvert, hanem szállítási feladatokat végzett a forradalmároknak. Az ellene zajló koncepciós perben nem árulta el társait, ragaszkodott igazához, aminek az lett a következménye, hogy a kommunista hatalom kivégeztette

- mondta csütörtökön a polgármester.

Láng Zsolt az iskola diákjaihoz szólva hangsúlyozta: Mansfeld Péter a szabadságért adta életét.

"Ma sokkal könnyebb helyzetben vagyunk, mint egykor Õ, mert a szabadság nekünk megadatott. Élvezzük és becsüljük meg mindazt, amiért elődeink megküzdöttek. Kötelességünk emlékezni a múltunkra, azokra, akik a függetlenségért harcolták 1848-ban és 1956-ban. Tenni kell azért, hogy a következő nemzedék is szabadon élhessen. Mansfeld Péter 78 éves lenne, itt lehetne közöttünk harcostársaival. Rajta keresztül emlékezzünk mindenkire, akit a különböző elnyomó diktatúrák a halálba küldtek, tönkretettek, megnyomorítottak."

A polgármester beszédét a Csik iskola diákjainak műsora követte. A megemlékezésen részt vett a Mansfeld család képviseletében Mansfeld Edina, valamint az 1956-os és Széna téri forradalmárok képviseletében Schrötter Tibor, Mansfeld Péter egykori cellatársa, Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese, Joanna Urbañska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója, a budapesti Lengyel Nagykövetség képviseletében pedig Malgorzata Radwan-Vass nagykövet-helyettes.

A megemlékezők megkoszorúzták a Csik iskola falán lévő Mansfeld Péter-emléktáblát, valamint az 1956. június 28-i poznañi sortűz során 13 évesen életét vesztett lengyel Romek Strzalkowski emléktábláját. Láng Zsolt polgármester a megemlékezést követően a Mansfeld Parkban is elhelyezte az emlékezés virágait a mártír szobránál, kivégzésének 60.évfordulóján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább