Létrehozva: 2018.10.27.

Megdöbbentő dolog derült ki az eltűnt maláj gép utasairól

Elképesztõ kijelentéssel rukkolt elõ a francia Ghyslain Wattrelos, aki feleségét és két gyermekét is elvesztette a rejtélyes légi balesetben.

Újabb fordulat történt a 4 éve eltűnt maláj utasszállító ügyében, aminek roncsait hivatalosan azóta sem találták meg.

Francia kutatók azt állítják, hogy létezik egy titokzatos, úgynevezett harmadik fél, aki (vagy akik) sorsdöntő információval rendelkezhetnek az MH370-es járat pontos útirányával kapcsolatban - számolt be róla a The Sun.

Sőt, ez még nem minden!

A szakértők abban is biztosak, hogy a gépen több gyanús személy is utazott, akiknek szintén köze lehet a gép köddé válásához, és ezzel kapcsolatban egy külön nyomozást kéne indítani. A megdöbbentő dokumentumokat a francia Ghyslain Wattrelos hozta nyilvánosságra, akinek felesége és két gyereke is a gépen utazott, amikor megtörtént a rejtélyes tragédia.

A férfi elvileg biztos forrásból tudja, hogy egy olyan maláj szakember is jegyet váltott a gépre, akinek kellő technikai tudása volt ahhoz, hogy meghekkelje az utasszállító kommunikációs rendszerét, annak érdekében, hogy ne tudják megállapítani a pontos útirányt.

"Kicsit mérgesek vagyunk, és úgy érezzük, hogy már az amerikai nyomozócsoportoknak is bele kéne folyniuk az ügybe. Azt gyanítjuk, hogy a gép antennája által sugárzott helyadatokat szándékosan meghekkelték, bár az egyelőre talány, hogy ki állhat a háttérben. Mindenesetre abban biztosak vagyunk, hogy több gyanús alak is helyet foglalt a gépen"

- magyarázta Wattrelos.

Természetesen ezt az állítást is a kellő szkepticizmussal kell kezelni, hiszen korábban azzal is előrukkoltak kutatók, hogy a gép pilótája, Zaharie Amhad Shah áll az egész katasztrófa hátterében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?