Létrehozva: 2017.08.16.

Limonádétól kaptak mérgezést a magyar nyaralók

A külföldi álomnyaralás pillanatok alatt horrorrá válhat. Kórházban kötöttek ki a horvátországi Vir szigetén nyaraló fiatalok, alighanem a limonádé ártott meg nekik.

"Strandolás után megéheztünk, gondoltuk, eszünk egy jót. Tízből öten fogyasztottunk a horvát specialitásból, a csevapcsicsából – vagyis a grillezett húsból, sült krumpliból, hagymából és paradicsomos rizsből álló fogásból -, amihez limonádét ittunk. Aki ezt rendelte vagy csak belekóstolt, az pár óra múlva rosszul lett. Sorjában jelentkeztek az ételmérgezés tünetei, rosszul lettek a társaim"– meséli Csiszár Viktor.

A fiatalok elmondták, hogy a mentők nem jöttek ki értük, mert a nyári szezonban nincs elég mentőkocsi a szigeten. Az ügyeletes orvos ráadásul nem hagyhatta el az ambulanciát, így nekik kellett bevinniük a négy  - jóformán már a kiszáradás szélén lévő – beteget, először a helyi ügyeletre, majd a zadari kórházba.

Egyébként figyeltünk rá, hogy ne igyunk csapvizet, mert hallottuk az ismerősöktől, hogy megbetegíthet. Biztos, hogy a limonádét abból készítették el, amire utólag jöttünk rá. Eleve fura íze volt, cukor is alig volt benne, de megittuk, hogy oltsa a szomjunkat. Nem gondoltuk, hogy ebből ekkora baj lehet

– mondja Szabó Péter, a négy beteg közül az egyik.

"A barátnőmnek két infúzió is alig segített, nekem szerencsére elég volt egy. De például egy barátunk még ma is rosszul van, pedig ez napokkal ezelőtt történt" – számol be Szilágyi Sándor. A kórházban az orvosok arról tájékoztatták őket, hogy nagyon sok turista kap ételmérgezést a környéken ezen a nyáron. - "Nekem konkrétan ágyam sem volt. Nem jutott hely, annyi beteg volt az infektológiai osztályon" – teszi hozzá.

A fiatalok, miután jobban lettek, visszamentek panaszt tenni az étterembe, ahol azt mondták nekik, soha nem történt még velük ilyen, és mindent friss húsból készítenek. Bár arra, hogy a limonádét valóban csapvízből készítik-e, nem válaszoltak, de visszaadták a számla teljes összegét.

 

Megmutattuk nekik a kórházi papírokat és az ellátás költségét, így legalább a fogyasztás árát visszakaptuk. De nem szeretnénk, ha más turista is pórul járna!

– teszi hozzá Péter.

Erre érdemes odafigyelni külföldön

Sok helyen, főleg az egzotikus országokban a gyomorrontás gyakran megkeseríti a nyaralást. Thaiföldön, Indiában vagy Egyiptomban például nehezen bírja az európai ember szervezete a helyi ételeket, az immunrendszer pedig nem ismeri az ottani baktériumokat és vírusokat. De a közeli országokban is jó, ha a nyaralók betáraznak ásványvízből, rizsből, pálinkából és kézfertőtlenítőből.

  • Érdemes kiváltatni a nemzetközi TAJ-kártyát, anélkül ugyanis nem látják el a beteget ingyen az orvosok.  - Jobb, mint egy utasbiztosítás. A horvát kiránduláson a csapat egy részének kártyája volt, őket ingyen ellátták, nekem viszont nem garantálja a biztosítóm, hogy kifizeti a kinti ellátásomat – mondja az egyik ételmérgezést szenvedett fiatal.
  • Csak palackozott vizet, vagy a helyszínen kibontott üdítőt érdemes fogyasztani. Külföldön ugyanis sokszor a jégkockát is csapvízből gyártják.
  • Fogat mosni is csak ásványvízzel szabad.
  • Lehetőleg jól átsült, olajban sütött ételeket válasszunk.
  • Mindig legyen a csomagban kézfertőtlenítő és az alapvető gyógyszerek: hasfogó, savlekötő, hányinger elleni gyógyszer, lázcsillapító, bélflóra helyreállító és fájdalomcsillapító.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat