tóth gabi
A fiatal lány a Mokkában vallott arról, miért perelte be õt régi kedvese.
Először szerepelt tévéműsorban a leszbikus magyar színésznő egykori szerelme, miután tavaly novemberben leleplező könyvet írt régi párkapcsolatáról.
A Krencsey Hella álnéven alkotó nő állítja, hogy nyolc éven át élt párkapcsolatban a dívával, aki az együtt töltött idő alatt rendszeresen bántalmazta őt fizikailag és verbálisan is. Most úgy döntött, arccal vállalja magát, mivel a színésznő részéről olyan fenyegetéseket kapott, amiket már nem szeretne névtelenségbe burkolózva elviselni.
Ezért a TV2 Mokka című műsorában tálalt ki volt szeretőjéről, és megdöbbentő részleteket árult el! Kiderült, a színésznő azzal vádolja a lányt, hogy a lány bántalmazta őt évekig és nem fordítva!
"Én egy büntetőeljárásban gyanúsított voltam, most pedig már vádlott vagyok. A színésznő szerint én kapcsolati erőszakban tartottam őt hat éven keresztül, pedig ez fordítva volt" - mondta el a műsorban Hella, aki ezzel magyarázza azt, hogy a nyilvánosság elé lépett.
"Azért szakítottunk, mert a tizennyolc éves gyermeke megzsarolta azzal, hogy ha nem fejezi be velem a kapcsolatát, akkor többé nem találkozik vele."
A lány elmondta, színházi kudarcok és magánéleti problémák után a színésznő rajta töltötte ki a dühét, számtalanszor bántalmazta őt fizikailag.