Létrehozva: 2017.11.25.

Kiderült, miért maradtak el tervezett műtétek

Egy hét alatt három mûtét is elmaradt, és mindhárom súlyos beavatkozásra váró beteg arra kérte az internetezõket, adjanak neki irányítottan vért, másként nem tudják megmûteni õket. Vajon miért szoktunk le a véradásról? Ez nem pénzkérdés: most, hogy közelednek az ünnepek, különösen fontos, hogy aki teheti, adjon vért!

Pár nap különbséggel három különböző kórházban maradt el nagyműtét vérhiány miatt, a betegek az interneten kérik, hogy adjanak számukra irányítottan vért.

Ahogy arról már beszámoltunk, egy tüdőrákos nő, Farkas Henrietta 0 Rh- típusú vért kért, mert a Budakeszi Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben el kellett halasztani tervezett műtétjét vér hiányában.

Nagy aggodalom ez egy olyan beteg számára, akinek minden nap számít. Kérésére rengetegen reagáltak, sokan adtak az ő számára vért, így hamarosan meg is tudták műteni. Kivették a tüdeje egy részét, most már otthon lábadozik. A Korányi kórház lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy

ritka vércsoporttal rendelkező beteg esetében néha előfordul, hogy néhány napot várnia kell a vérre,

de mivel műtétre a korai stádiumú betegek kerülnek, ez a gyógyulásukat nem hátráltatja.

Annak a férfinak azonban, aki a Honvédkórházba került egy baleset után, és kómába esett, nem olyan ritka a vércsoportja: 0 Rh+ vért kerestek az interneten, és sikerült is összegyűjteni. Itt valószínűleg nem a kórház kérte, hogy szervezzenek a hozzátartozók irányított véradást, mert a Honvédkórház sajtósa a %Ripost% kérdésére azt írta: „Az intézményben zavartalan a vérellátás. A sürgős és a tervezett műtéteket a kórház szakemberei folyamatosan végzik, a betegeket folyamatosan ellátják.”

Azonban rejtély, hogy mégis hogyan fordulhatott elő, hogy még egy tervezett műtét elmaradt egy héten belül, csak Budapesten. A szombati Ripost napilapból minden részlet kiderül!

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

hirtv.hu

Kötelező katonai szolgálatot akarna bevezetni Manfred Weber az egész EU-ban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson