Létrehozva: 2018.12.20.

Kállay-Saunders Andrásnál elszakadt a cérna, feljelentést tesz

Az énekes mélységesen felháborodott egy felelõtlen ember viselkedésén, akit több százezres bírsággal is sújthatnak.

Komoly lépésre szánta el magát Kállay-Saunders András, aki mélyen felháborodott, miután visszaadta gazdájának a december 5-én talált kutyát. Az eb gazdája ugyanis korántsem nevezhető felelős állattartónak, még azt is bevallotta az énekesnek, hogy Váci utcai lakásában tenyészti a négylábúakat, amik közül több is póráz nélkül, szabadon rohangál a belvárosban.

Kállay-Saunders András maga se gondolta volna, mibe bonyolódik, amikor december 5-én talált egy tündéri kutyust a Váci utcában. Mivel a négylábú póráz nélkül kóborolt a hidegben, a Sztárban Sztár egykori versenyzője elhatározta, hogy befogadja. Később szembesült azzal, hogy a kutya nyakában chip van, így vissza tudta szolgáltatni a jószágot a gazdájának.

Azóta is azt kívánja, bár ne tette volna…

A felelőtlen gazda ugyanis nem kertelt, szemrebbenés nélkül elmondta Andrásnak, hogy az állat már többször is megszökött otthonról, több Váci utcai étterembe is bement, ételért könyörögni. Ám ez egyáltalán nem zavarta az illetőt, mondván, előbb vagy utóbb a kutyus úgyis hazatalál. Az énekes már akkor úgy érezte, hiba volt, hogy visszaadta az állatot, és ha még egyszer meglátja a kocsik között futkosni, biztos, hogy magával viszi.

Az ügy azóta tovább bonyolódott. Kállay-Saunders kedden, a Facebookon közölte, hogy nincs mese, fel kell jelenteni a felelőtlen gazdát, aki maga mondta az énekesnek, hogy tenyészti a kutyákat Váci utcai lakásában. Persze mindegyikkel ugyanolyan mostohán bánik, mint az eddig emlegetett Lulu nevű négylábúval, ezért a kutya alomtársai szintén szabadon, póráz nélkül rohangálnak a belváros közepén. Vélhetően élelem után kutatva, gazdájuktól félve bolyonganak, és csak remélhetik, hogy nem csapja el őket egy autó. Saunders egy videót is közzétett a kutyákról, a rajongók pedig egyből mellé álltak, egy emberként ösztönözték arra, hogy tegye meg a feljelentést.

A %RIPOST% utánajárt a dolgoknak, így kiderült, az énekes felháborodása valóban jogos, a legjobb döntés pedig az, ha első körben a kerületi jegyzőhöz fordul.

„A gazdának mindenképp kötelessége a gondozás, illetve az, hogy felügyelje az állatokat. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a hatósághoz kell fordulni, elsősorban a kerületi jegyzőhöz. Másodlagosan felmerül közegészségügyi kérdés is, ez már az OGYÉI feladata. Ezeket a szerveket mindenképp értesíteni kellene. Sőt, mivel több kutyáról van szó, érdemes lenne egy állatvédő szervezetnek is szólni, ha a gazda annyira nem teljesíti a feladatát”

– mondta lapunknak dr. Kamarás Péter ügyvéd, aki azt is elárulta, hogy a felelőtlen állattartót akár több százezres bírsággal is sújthatják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt