Létrehozva: 2017.04.01.

Négylábú kedvencét gyászolja Judy!

Az énekesnõ A Nagy Duettre készül, közben viszont elvesztette a családjuk egyik fontos tagját.

Szomorú esemény zavarta meg Judy készülődését A Nagy Duettre, miután az énekesnő csütörtök reggel elvesztette szeretett házi kedvencét, Rozit. A kutya már egy éve betegeskedett, Judy és családja viszont kitartott mellette, és végig bíztak benne, hogy minél több ideig lesz köztük.

„Rozi egy éve rengeteget köhögött, korábban pedig megvakult. Nagyon szerettük, és bár rég óta nem volt jól, teljesen váratlanul ért, hogy itt hagyott bennünket."

Hajnalban felkeltem hozzá, és egészen reggel nyolcig tehetetlenül néztem a szenvedését.

Akkor örökre elaludt… Hatalmas űrt hagyott maga után” – mondta el megtörten a Ripost-nak Judy, és elárulta, ötéves kislánya, Maja rendkívül éretten kezelte a helyzetet.

„Õ is elsiratta Rozit, de amikor látta, hogy nekem is potyognak a könnyeim, odajött, megpuszilt, és azt mondta: »Anya, tudod, hogy Rozi sem örülne, ha azt látná, hogy sírsz!« Nagyon gondoskodó kislány, sokat segít nekem. Egyelőre nem tudom, hogyan csinálom végig ezek után hétvégén A Nagy Duettet, de igyekszem erős maradni” – mosolygott Judy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája