Létrehozva: 2017.05.05.

Nem bírta ki, a gyermekei előtt zokogott a válása miatt Jaksity Kata!

A mûsorvezetõ élete egy fontos korszakát zárta le, amikor összecsomagolt, és a gyermekeivel albérletbe költözött.

Nehéz időszakon megy keresztül Jaksity Kata, miután hosszú őrlődés után úgy döntöttek a férjével, Ákossal, hogy végleg lezárják a házasságukat. A műsorvezető két kamaszfiával és a két és fél éves lányával, Jázminnal kezd új életbe.

Ennek első lépéseként eladták a gyönyörű, törökbálinti otthonukat, amihez annyi szép emlék kötötte Katát. Az egykori modell ezek után összecsomagolta a holmiját, felszámolta a régi életét, és albérletbe költözött a gyermekeivel.

Kata és Ákos huszonkét éven át éltek együtt, ez idő alatt rengeteg mélypontot és boldog pillanatot éltek meg közösen. Nem olyan rég azonban Kata úgy döntött, elég. A szakítás okairól a Best magazin hasábjain nyilatkozott.

"Hatalmas szerelem volt a miénk, bár mindig tudtuk, olyan különbözőség van köztünk, amiben nem tudunk változni, és ami ellehetetlenítette az együttlétünket."

Túl fiatalok voltunk, amikor összekerültünk, aztán jött a karrier, a család, a gyerekek, valószínűleg sok volt egyszerre

 - nyilatkozta a Best magazinnak az egykori modell.

Kata szerint a férfi-női szerepek megváltozása is rendkívüli konfliktusforrás volt közöttük az utóbbi időben. Most, bár egyedül van, látszólag jól érzi magát, és minden erejével azon munkálkodik, hogy újraépítse az életét.

Az új helyzet természetesen a gyerekeknek sem volt könnyű, de Kata egy pillanatra sem zárta ki őket, végig őszintén beszélt velük, és a legmélyebb pillanatokban sem zárkózott el előlük.

"Én is őszintén beszéltem velük az érzéseimről, láttak sírni is, de arra nagyon figyeltem, hogy sose lássanak összeomolva, mert az ijesztő lett volna számukra."

 

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Érik a botrány? Teljesen ki kelt magából Vilmos herceg

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Látványos, rövid kisfilmen pillanthatunk bele a Fertő-Hansági nyári ludak életébe

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg