INSIDER

Így mentegetőzik a város teliszemetelője

Mindenkit felháborított, hogy szombat este elképesztő szemét és mocsok öntötte el a Szabadság hidat, miután egy Facebookon szervezett program, az Egy üveg borral a Szabadság hídon szervezője, Mándi Ferenc több ezer embert csődített oda. Más rendezvényszervezőknek kemény feltételeknek kell megfelelniük, a takarítástól a mentők biztosításáig. Itt a szervező miért nem vállalja a felelősséget?
  • Szerző: Ripost

„Ez nem egy rendezvény volt. Ezért is fals rendezvényszervezőként hivatkozni rám” – nyilatkozta a %Ripost%-nak Mándi Ferenc, az Egy üveg borral a Szabadság hídon esemény szervezője.

 „Sem színpad, sem standok, sem reklámfelület, sem kiszolgálóegységek nem lettek telepítve"

– indokolja állítását. Ám a Facebookon meghirdetett eseményre több ezren jelentkeztek be előzetesen, így nem csoda, hogy óriási tömeg lett szombat este a hídon. Utánuk viszont iszonyatos szemét maradt, amiért ő nem vállalja a felelősséget.

„Volt kuka. Sok. Volt WC. Az a szemét nem azért maradt ott, mert az emberek 200 méterről látták, hogy nem fér a kukába a sörös dobozuk, hanem mert meg sem próbálták elvinni odáig" – mondta, hozzátéve: ezt a magatartást ő is elítéli. 

„Nem érzem magam felelősnek. Jobban mondva azért nem, amit a nyakamba zúdítottak az elmúlt két napban. A médiát viszont annál inkább felelősnek tartom. Az, hogy egy ilyen esemény után valaki készít egy képet, amin szemét van a hídon és ez így tudja bejárni a médiát, az rosszabb, mint amit eddig erről a szcénáról gondoltam."

 

Hogy mi lett a sok szeméttel, mit gondol a szervező azokról a felvetésekről, hogy komoly pénzt kereshetett a bulival, s miért tartja kifejezetten veszélyesnek, illetve inkorrektnek ezt az egészet az általunk megkérdezett profi rendezvényszervező? Kiderül a szerdai %Ripost% napilapból. Keresd az újságárusoknál!