Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.04.20.

Gyámhatóság vizsgálhatja Hujberék családi körülményeit!

A család szentendrei háza régóta hangos a veszekedésektõl, most azonban már a hivatalos szervek is közbeavatkoztak.

Csak nevet az egészen, látszólag nem érdekli a körülötte kibontakozó újabb botrány Hujber Ferencet, jóllehet, a színésznek a legkevésbé sincs oka a jókedvre. Ahogy azt a %RIPOST% elsőként megírta, néhány nappal ezelőtt már a rendőrség lépett közbe a családi perpatvar ügyében.

Az ORFK sajtóosztálya a lapunknak megerősítette, hogy kényszerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozás indult a színésszel szemben.

A történet azonban itt nem ért véget, ugyanis a helyzetet súlyosbítja a tény, miszerint Hujber és felesége, Cynthia két közös, kiskorú gyermeket nevel, a hétéves Noelt és a két és fél éves Noát. Az ehhez hasonló, családon belüli erőszakot érintő ügyekben pedig a gyámhivatal hivatalból köteles vizsgálatot indítani annak érdekében, hogy kiderüljön, a két gyermek biztonságban van-e a szülői házban.

„Első lépésként a gyermekjóléti szolgálat családkonzultációra behívja a szülőket, adott esetben családterápiát javasolnak, néha a gyermekek védelmében pártfogót ajánlhatnak" - kezdte a %RIPOST%-nak Dr. Gerencsér András ügyvéd.

Hogy mi történhet, ha a család nem működik együtt és hogyan reagált a történtekre Hujber Ferenc, elolvashatod a csütörtöki %RIPOST% napilapban!

origo.hu

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?

FÜLES

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”