5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kökény Attila nem kertelt: A Nagy Duett egykori győztese szerint ők vittek mindent

Létrehozva2026. 03. 01. 15:15

Az idei Nagy Duett-széria nemcsak a nézőket, hanem a korábbi győzteseket is a képernyő elé szegezte. Kökény Attila őszintén elmondta, kiket tart a legjobbnak, és azt is, mi lepte meg leginkább az új évadban.

A Nagy Duett egykori győztese, Kökény Attila pontosan tudja, milyen nyomás nehezedik azokra, akik vasárnap esténként a színpadra állnak. Annak idején Cseke Katinka oldalán diadalmaskodott, most pedig már a képernyő előtt ülve figyeli az új évad versenyzőit – szakmai szemmel, de rajongói lelkesedéssel. Az énekes szerint az idei mezőny kifejezetten erős, és több páros is komoly meglepetést okozott neki.

Kökény Attila ismeri a siker receptjét.
Kökény Attila Nagy Duett győztesként tudja mi kell a győzelemhez (Fotó: Czinege Melinda)

Kökény Attila Curtisék produkcióján meghatódott

„Gesztesi Pankáék nagyon jók voltak” – mondta elismerően, hozzátéve, hogy a produkciójukban ott volt az a plusz, ami igazán emlékezetessé tesz egy fellépést. Curtisék szereplése különösen megérintette:

 Curtiséket megható volt látni. Furcsa ilyen érett arccal látni, de rettentően aranyosak voltak, látszott, mennyire szeretik egymást

– fogalmazott őszintén. Kökény Attila számára nemcsak a tiszta hang számít, hanem az is, hogy a párosok között valódi érzelmi kapcsolat legyen.

Schobert Norbert Jr. teljesítménye meglepte

Külön kitért Schobert Norbert Jr. és Lengyel Johanna közös produkciójára is: „Nagyon jól működnek együtt Johannával. Belőlük csak egy kis bejátszót láttam, de meggyőzőek voltak” – jegyezte meg. Szerinte az összhang és a természetesség kulcskérdés egy ilyen műsorban, hiszen a nézők azonnal megérzik, ha valami erőltetett.

Rengeteg fellépés vár rá

Miközben mások teljesítményét elemzi, az ő karrierje is száguld: 

Februárban elkezdődött a turné, jön a Margitsziget, aztán a Plázs. Negyven állomásunk van eddig a nagyzenekaros felállással

– árulta el. A nagyszabású koncertsorozat számára hatalmas szakmai mérföldkő, hiszen a nagyzenekari hangzás mindig különleges atmoszférát teremt. A pörgős időszak előtt azonban sikerült feltöltődnie: „Szerencsére sikerült kipihennem magam, Jamaicán teljesen feltöltődtem” – mesélte. A karibi kikapcsolódás után újult erővel vetette bele magát a munkába.

Kökény Attila fia édesapja nyomdokaiban van.
Kökény Attila fia remekül sáfárkodott a Megasztárral (Fotó: Ripost)

A Megasztárt megjárt fia szárnyal a zeneiparban

A zene iránti szenvedély ráadásul családi örökség náluk: „A fiam is tele van fellépésekkel, teszi szépen a dolgát. Rengeteget dolgozik, stúdiózik, és sorra érkeznek majd tőle a dalok” – mondta büszkén. Úgy tűnik, Kökény Attila nemcsak a színpadon, hanem édesapaként is boldog: miközben az új évad versenyzőinek drukkol, a saját élete is tele van sikerrel, munkával és tervekkel.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.