NÍNÓ

Bátyja szabadította ki a roncsból a focistát, a kezei között halt meg

Mindenki sokkos állapotban van a Békés megyei Végegyházán azóta a vasárnapi baleset óta, amelyben egy fiatal helyi focista vesztette életét.
címkék:
  • Szerző: BDF

A 23 éves Sári Márk barátaival együtt utazott egy kocsiban, amikor a sofőr Orosháza környékén letért az útról, több jelzőtáblának, majd egy villanyoszlopnak is nekiütközött. Végül az út menti árkot átrepülve a füvön állt meg. Márkot testvére próbálta megmenteni. A fiatalt azonnal kórházba szállították, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni.

Márk a megyei Végegyházi SE csapatában játszott. Sportegyesülete megemlékezést tartott a focipályán. A községben mindenki szerette a fiút.

"Nagyon kedves gyerek volt, mindenkihez volt egy jó szava. Céltudatos, életvidám fiatal volt, aki imádott focizni, de komolyan készült a jövő­jére is. Nem tudjuk elhinni, hogy ez vele történt, meghasadt a szívünk" – mondta a Blikknek a fiú egyik jó barátja.

Kiderült, hogy aznap a fiú barátai­val és testvérével éppen 24. szü­letésnapját ünnepelte volna.

"Két autóval mentünk, ők elöl, mi mögöttük haladtunk, a becsapódást nem láttuk. Amikor odaértünk, már megtörtént a szörnyűség. Azonnal kinyitottuk az ajtót, áttettük a másik autóba, és a közeli kórházba száguldottunk vele, öt perc sem telt el a baleset és a kórházba érkezés között" – mesélte a focista bátyja, Norbert.

Még fel sem fogtuk, ami történt. Nagyon sok terve volt, most indult volna be a karrierje, nagyon készült erre

- folytatta szomorúan a testvér.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, de az biztos, hogy a sofőr nem állt sem alkohol, sem drog hatása alatt.

"A baleset körülményeit az Orosházi Rendőrkapitányság vizsgálja. Az autó vezetőjénél ittasság vagy kábítószer-fogyasztás gyanúja nem merült fel" – közölte Tűri Zsanett, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

címkék: