Létrehozva: 2018.09.26.

Hien vallomása: Csak kalandjaim voltak Amerikában

Az énekesnõ hosszú idõ után huzamosabb idõt tölt majd itthon, miután lehetõséget kapott a TV2 sikermûsorában, a Sztárban Sztárban.

A Megasztár negyedik szériájának egykori versenyzője, Hien, évek óta Amerikában él, Bostonban, a Berklee egyetemen tanult, ahol hamarosan hangdizájn szakon végez.

Ehhez viszont rengeteget kellett tanulnia, így nem meglepő, hogy évek óta nem jutott ideje a magánéletre, sőt a rengeteg teendő mellett szerelemről szó sem lehetett.

"Jelenleg nincs párkapcsolatom, de tény, hogy, mint minden fiatal, én is randizgattam az egyetem alatt. Voltak izgalmas találkozásaim, rövidebb-hosszabb viszonyok, amiket nem neveznék komoly kapcsolatoknak. Mivel diák voltam, és még fogalmam sem volt arról, hol fogok kikötni, soha nem terveztem hosszútávon" - mondta el a %RIPOST%-nak az énekesnő, aki azt is bevallotta, hogy már nem is igazán tudja, mi az igaz szerelem.

"Nem tudom, hogy éreztem-e már igazi, mindent elsöprő szerelmet, Ezen nagyon sokat gondolkodtam, hiszen minden kapcsolatom más volt és másért volt jó. Elmélkedtem arról, mi számít igazi boldogságnak? A tüzes, de ingadozó kapcsolat, vagy a konstans és biztonságos? Nem tudom..."  

A részleteket olvasd el a szerdai %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó