9°C
23°C

Bernát, Felícia névnapja

RETRO RÁDIÓ

Joshi Bharat és szerelme ujján már ott csillog a gyűrű, mégsem költöztek össze

Niki
Szerző
Niki
Létrehozva2026. 05. 20. 15:30

A műsorvezető és kedvese két évvel ezelőtt kezdtek randizni, és annyira egymásba szerettek, hogy alig több mint egy évvel később már a lánykérésre is sor került. De gyűrű ide vagy oda, Joshi Bharat és Virág még mindig nem bútoroztak össze. Kiderült miért!

Joshi Bharat saját műsorával vált leginkább ismerté hazánkban, ám az utóbbi időben már nem sokat láthattuk a képernyőn. Ezt persze valószínűleg ő annyira nem is bánja, hiszen amellett, hogy épp humoristának készül, így 17 évvel fiatalabb kedvesére is sokkal több időt tud szentelni. A tévés ugyanis két évvel ezelőtt beleszeretett Kiss Virág színésznőbe, akivel annyira gyorsan egymásra hangolódtak, hogy valamivel több mint egy év után a nagy kérdés is elhangzott. És bár az eljegyzés megvolt, sőt indiai szokás szerint mindketten már a karikagyűrűjüket hordják, de az összeköltözésre egyelőre nem került sor. A sztárpár a TV2 kamerái előtt árulta el, miért.

Joshi Bharat és Kiss Virág már két éve együtt vannak.
Joshi Bharat barátnője, Virág a munka miatt nem költözött még össze a leendő férjével  (Fotó: Ripost)

Joshi Bharat és Kiss Virág Magdolna 2024 februárjában kezdtek randizni, és szinte azonnal tudták, hogy egymás mellett van a helyük. Mégis mindmáig csak heti néhány alkalommal találkoznak.

„A mostani körülmények miatt, mert ő nagyon sokat dolgozik meg minden, ez a formáció van. Majd, ha úgy átalakul, akkor jön a másik formáció. De ha két ember bízik egymásban, akkor hol a kérdés?” – mondta ki egyszerűen Joshi.

Kevesen értik, de mégis többen mondták már nekem, hogy ez milyen jó és ők is erre vágynak

 – egészítette mosolyogva Virág kedvese szavait. 

VI__8574
Joshi Bharat feleségeként Virág feltehetően átalakítja majd az életét, de egyelőre egyikük sem bánja ezt a felállást (Fotó: Végh István)

Joshi Bharat párja nem kapott eljegyzési gyűrűt

Ugyan a közös otthon még nincs meg, de a közös jövőt már mindketten tervezik, a műsorvezető ezért is jegyezte el kedvesét. És bár Kiss Virág és Joshi Bharat esküvőjére még várni kell, a karikagyűrűt már mindketten hordják.

„Azt hittem, hogy kapok egy eljegyzési gyűrűt, mert ez nálunk így szokás. A nő kap egy eljegyzési gyűrűt, aztán majd az esküvőn egy jegygyűrűt. De nem. Barátom úgy gondolta, hogy akkor legyen mindkettőnkön egy jegygyűrű, mert úgyis ez lesz majd az, és hordjuk már az eljegyzéstől, mert Indiában ez így szokás” – mesélte a szinkronszínésznő, amire szerelme is csak helyeselni tudott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.