FÜLES

Dagad a bot­rány: ki­akadt a bíró Hien ap­já­nak a tár­gya­lá­sán

Alig tíz perc­cel a tár­gya­lás meg­kez­dése után kény­te­len volt szü­ne­tet ren­delni a bíró, aki kér­dőre vonta az el­ső­rendű vád­lott ügy­véd­jét is.
  • Szerző: ripost

Mint ismeretes, szerda délelőtt folytatódott Hien édesapjának és családtagjainak a büntetőpere, melyben 25 embert vádolnak bűnszervezetben elkövetett embercsempészettel. Az ügy négy éve húzódik, és bár úgy tűnt, pénteken akár ítéletet is hirdethet a bíró a másodfokú eljárásban, szinte biztos, hogy ez nem történhet meg.

Fotó: Markovics Gábor

Az első probléma akkor jelentkezett, amikor kiderült, hogy több vádlott nem jelent meg a tárgyaláson, majd a bíró az elsőrendű vádlott ügyvédjének feltette a kérdést, mégis mi módon üzenhet a négy éve szökésben levő férfi, ha a hatóságok nem találják.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Ezt követően rávilágítottak, hogy érdekellentét alakult ki a védelemben, mivel Hien apja, vagyis az elsőrendű vádlott és az ötödrendű vádlott ügyvédje ugyanaz, így a jogászt ki kellett zárni az eljárásból. Ennélfogva a két vádlott védelem nélkül maradt, az ügy tárgyalása nem folytatható.