INSIDER

For­du­lat An­dika ügyé­ben: ket­ten erő­sza­kol­hat­ták meg a kis­lányt

A kis­lány val­lo­mása alap­ján őri­zetbe vet­ték az édes­apát, akit azzal gya­nú­sí­ta­nak, hogy meg­erő­sza­kolta a lá­nyát.
  • Szerző: Ripost

Zokogva várta rabláncon hozott férjét Krisztina, az a ceglédi anya, akinek a gyanú szerint októberben megerőszakolták négyéves kislányát, Andikát. A nyomozók már kezdettől családtagokra gya­nakodtak, két hónap után An­dika apját gyanúsították meg. A Borsnak Krisztina azt mondta: kizárt, hogy férje, Lucian erőszakoskodott volna Andikával.

Képünk csak illusztráció
Képünk csak illusztráció
EZEKET OLVASTAD MÁR?

"Hiszek a férjemnek, baleset történt, nem pedig nemi erőszak. Én láttam is az esetet" – szögezte le Krisztina. Októberben a szülők sú­lyos sérülésekkel vitték kórházba Andikát, vérzett a nemi szerve, a combja eltört.

Az orvosok azonnal közölték, hogy erőszak történt, amit a család tagadott. Ők azt állították, hogy Andika combjára egy féltonnás súly esett. Az orvosok, majd később a rendőrök is gyanúsnak találták a magyarázatot, a család férfi tagjaitól DNS-mintát vettek, poligráfos vizsgálatoknak vetették alá őket. Krisztina szerint a férjét azért vitték be, mert Andika a saját édesapja ellen vallott.

"A pszichológus szakértő véleménye alapján vették őrizetbe a férjemet. Andika vallott az apjára, és egy ismeretlen bácsit is emlegetett, de ő négyéves, nem tudhatta, mit mond. Sosem hagytuk magára, az apukája sem molesztálta, és az a súly a combjára és a nemi szervére esett, ez biztos" – zokogta az asszony. A gyerekeket azóta elvették tőle, nem is beszélhet a kicsikkel.