Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2019.05.08.

Fekete kocsi állt meg a 14 éves kislány mellett, haza akarták vinni

Szerencsére nem lett baj, de a 14 éves kislány édesanyja feljelentést tett a rendõrségen.

Egy szlovák édesanya azt állította a rendőröknek, hogy kislánya hazafelé tartott az iskolából, amikor megállt mellette a napokban egy fekete Audi Felsőatrak községben. Elmondása szerint az autóból három férfi szállt ki, akik felajánlották a kislánynak, hogy hazaviszik - írja a rendőrség hivatalos Facebook-oldalán.

A bejelentés szerint az eset mindössze néhány méterre történt a kislány otthonától, így sikerült hazafutnia.

A szlovák rendőrség is intenzíven foglalkozik a bejelentéssel, vizsgálják a körülményeket, beleértve a térfigyelő kamerák felvételeit is. Egyelőre nem érkezett hasonló bejelentés másoktól.

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-