Létrehozva: 2018.12.12.

Először lépett jégre Emilió felesége: Ez lett a vége

Tina úgy gondolta, teljesíti lányai vágyát és elviszi õket korcsolyázni. Bár Emilio nem lépett jégre, Tina úgy döntött, csatlakozik.

Ismét családi programra vállalkoztak Emilioék, akik ezúttal a közeli jégpálya felé vették az irányt. Vivike és a kis Tina bár még sosem korcsolyáztak, minden vágyuk volt, hogy kipróbálhassák ezt a téli sportot.

Édesanyjuk ezért úgy döntött, remek családi programot hoznak össze, együtt korcsolyáznak majd. A jégre lépés azonban nemcsak lányainak volt az első alkalom, de Tina is életében először korcsolyázott.

"Vivike és kis Tina azonnal rákaptak, nekem egy kicsit több idő kellett, hogy megszokjam a jeget. Emilio viszont inkább a büfébe ment diskurálni. Mire visszatért már három téli olimpiát is megnyerhettünk volna, annyira jól róttuk a köröket"

- mondta Tina, akinek kisebbik lánya megkönnyezte, mikor véget ért a program és hazaindult a család. Akárcsak Tina, aki viszont a nevetéstől könnyezett.

"Akárhogy próbálták lehúzni a lábamról a korcsolyát, egyszerűen nem jött le. Még a könnyem is kicsordult a nevetéstől, húzták jobbról, húzták balról, de meg se mozdult. Mikor már Tinike is csatlakozott, akkor derült ki, hogy nincs minden pánt meglazítva, ezért nem jött le a kori a lábamról. Elképesztően jót nevettünk"

- emlékezett vissza Tina, akinek jégre lépését szerdán láthatják a nézők a Drága családom mai epizódjában.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

life.hu

Bridgerton: kulisszatitkok a sorozat 6 sztárjáról és karaktereikről

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Alaposan felbolygatja Budapest közelekdését a Tour de Hongrie

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Elképesztően ritka és mutatós homárt fogtak ki Angliában, ez lett a sorsa

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”