INSIDER

Éle­tét koc­káz­tatta a töb­bi­e­kért az E.ON fő­nöke

Órá­kon át küz­döt­tek a győri Petz Ala­dár kór­ház or­vo­sai a helyi E.ON igaz­ga­tó­he­lyet­te­sé­nek az éle­té­ért, mi­u­tán egy za­va­ro­dott el­méjű mun­kás egy ha­tal­mas kés­sel meg­tá­madta csü­tör­tök haj­nal­ban.
  • Szerző: Ripost

Az 53 éves alkalmazott nem a 43 éves Zsoltot akarta bántani, hanem a cég igazgatóját.Útban az iroda felé azonban összetalálkozott a helyettessel, aki próbálta megállítani a férfit, dulakodni kezdtek. A munkás ekkor kést rántott, azt nyolcszor belevágta az igazgatóhelyettes mellkasába.

EZT OLVASTAD MÁR?

A férfi ezután kivetette magát az épület második emeletéről. Olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett megmenteni, megtámadott főnöke azonban - bár a helyszínen újra kellett éleszteni - súlyos szív-, mellkas- és tüdősérülésekkel, de túlélte az esetet. Kritikus állapotban szállították kórházba.

Majd sajnálatos módon elhunyt azóta.

A dolgozók megdöbbentek a történtektől.

"Kizárt, hogy Zsolttal bármi baja lett volna, ugyanis nem volt ellensége, sem haragosa, mindenki szereti" – mondta a Borsnak az áldozat egyik kollégája.

Kiderült, hogy Zsoltnak két gyereke van. A családján kívül most a munkatársai is szorítanak neki.

A szurkáló tudata ámokfutása után kitisztult állítólag. Rádöbbent arra, hogy mit tett, ezért vetette ki magát az ablakon. De azt sem tart­ják kizártnak, hogy menekülni próbált, csak rosszul mérte fel az ablak magasságát.
Eközben a címlapon