Létrehozva: 2019.04.16.

Elszólta magát: Ettől rettegett évek óta Dundika

Dundikának elõször önmagát kellett legyõznie, csak aztán léphetett tovább.

Dundika nagyon fél a víztől, úszni sem tanult meg igazán, de arra nagy gondot fordított, hogy mindkét fia megtanulja élvezni a vizet.

Szerencsére Marián és Olivér is szívesen lubickol, igaz, kezdetben voltak nehézségek.

„Addig mentem a medencébe, amíg leért a lábam, a fejemet pedig egyáltalán nem tettem bele. Végül sikerült a víziszonyomat leküzdenem, ami nem azt jelenti, hogy tudok is úszni, de legalább be merek menni a vízbe" – árulta el az anyuka, aki nagyon örül, hogy két fia ebben nem rá ütött.

„Abban teljesen biztos voltam, hogy az én fiaimnak meg kell tanulniuk úszni. Ezért már kisebb korukban vittem őket úszásra, amit Olivér az első pillanattól kezdve imád, viszont Mariánnak kellett pár év, mire rájött, hogy szereti a vizet, addig hallani sem akart az úszásról. Most viszont, amint vizet lát, máris bele akar ugrani...”

– írta a MyMirror.hu-n vezetett blogjában Majka kedvese.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját