LELKIZŐ

Döb­be­net, össze­verte Nagy Ferót a rend­őr­ség

Az éne­kest egy vicc miatt vit­ték be ki­hall­ga­tásra, és össze is ver­ték a kom­mu­niz­mus alatt.
  • Szerző: Ripost

Döbbenetes emléket elevenített fel Nagy Feró, aki különleges feladatot vállalt: tárlatvezetőként próbálta a mai fiataloknak elmesélni a Terror Házában, milyen nehéz volt az élet a kommunizmusban.

Fotó: Sulyok László
EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Az első emlékem a szabadságról szól, tízéves voltam ugyanis '56-ban. Akkor azt éltem meg, hogy mindenki milyen boldog, örül annak, hogy végre szabadok vagyunk. Nem tartott sokáig, hamar átvett mindent a szomorúság és a félelem” – emlékezett vissza a kommunizmus áldozatainak emléknapján a rocker, akit nem sokkal a Beatrice alapítása után rendszerellenesnek nyilvánítottak, s a zenekar koncertjeit megfigyelték.

„Csoda, hogy nem kerültem börtönbe! Pedig én tényleg nem voltam a rendszer ellen, ők voltak ellenem” – jelentette ki Feró, aki elárulta, eleinte esze ágában sem volt lázadni. „Mi csak csináltuk, amit szerettünk. Viccelődtünk. Például egyszer azt mondtam a színpadon, hogy „mostantól ideiglenesen ihaj-csuhaj!”. Nem sokkal később már egy rendőri kihallgatóban voltam, ahol egy elvtárs üvöltözött velem és ütött, mert nem tetszett neki a válaszom. Az ideiglenes szóval ugyanis szerintük arra utaltam, hogy a szovjetek csak ideiglenesen vannak itt. Egy másik alkalommal a színpadon ünnepélyesen leváltottam egy miniszterhelyettest. Nem kellett volna" – mesélte Feró, aki a rendszerváltás után már nem akart foglalkozni a múlttal, de akkori ügyvédje tanácsára végül kikérte a róla szóló iratokat.

„Összesen úgy háromszáz oldalnyi irat került végül hozzám, amelyet végigolvasva azért sok minden előjött, illetve sok minden sokkolt is. Két, akkor hozzám közel álló ember besúgószerepe pedig nagyon szomorúvá is tett" – vallotta be Feró a Blikk szerint.

Az énekes szerint minderről a mai gimiseknek nagyon nehéz mesélni.

„Ők ezt egyszerűen nem értik, fel sem fogják, hogy milyen, amikor valakit nem engednek ki az országból. Amikor arról meséltem, hogy elvették az útlevelem, ők azt kérdezték, hogy: De akkor kértél újat, nem?"

Eközben a címlapon