kulcsár edina
Hamarosan mûtõasztalra kell feküdnie Cintulának, akire életmentõ szívmûtét vár.
A 73 éves lemezlovas tisztában van vele, hogy egy ilyen komoly beavatkozás közben bármi megtörténhet. De nem maga miatt aggódik. Attól tart, nem lesz, aki támogassa a családját, ha vele megtörténik a legrosszabb.
Először januárban került kórházba Cintula, miután egy bírósági tárgyaláson eszméletét vesztette, akkor újra kellett éleszteni.
Csak pár napot volt bent, mert nem bírta tovább a kórteremben. De rosszullétei nem múltak el, folyamatosan forgott vele a világ, így elment háziorvosához.
„Amikor a bíróságon összeestem, az volt az első gondolatom, hogy nem halhatok meg – mesélte a %RIPOST%-nak a retro DJ. - Csúnyán fogalmazva én vagyok a fejőstehén, szerencsére jól keresek, annyi fellépésem van. De ha én nem leszek, ki támogatja majd a családomat? A kórházban is rágódtam ezen, pedig alapvetően pozitívan gondolkozom. Dévényi Tibi és B. Tóth László biztattak, hogy nem lesz semmi baj. Szerencsére nem is találtak semmi komolyat, én meg nem bírtam a kórteremben nézni a szörnyű állapotban lévő szobatársakat, kijöttem.”
De Cintula állapota csak nem javult, állandóan forgott vele a világ, ráadásul a kocsmai túrákat sem bírta már. Így elment háziorvosához.
„Nem vagyok egy nagy orvoshoz járó, így először rossz helyre mentem, elköltözött a háziorvosom – nevetett a lemezlovas. – Megmérte a vérnyomásomat és azt mondta: vagy kórház, vagy temető… Elküldött mindenféle vizsgálatokra, de nem találtak semmit. Sőt azt mondták, nincs még egy ilyen egészséges hetvenhárom éves ember, mint én. Végül egy utolsó vizsgálatkor kiderült: koszorúér műtétre van szükség. Ekkor mondtam neki: mondtam én, hogy temető… „
Félelmét Keresztes Tibor humorral titkolja. De mivel ez egy életmentő operáció, tisztában van vele, hogy az ő korában már bármi megtörténhet.
„Természetesen úgy állok hozzá, hogy minden rendben lesz – folytatja Cintula. – De valljuk be, a Sors kezében vagyok. Ez egy komoly beavatkozás, lehetnek komplikációk. Mivel még sosem műtöttek, eleinte nem féltem. Igazából most sem magamat féltem, hanem a szeretteimet. Mi lenne velük nélkülem?”