Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.06.

Borzalmas részletek VV Fanni meggyilkolásáról, ezt találták az autóban

Szinte teljesen biztos, hogy megölték a két hete eltûnt VV Fannit, akit egy valóságshow-ban ismerhettünk meg. A 24 éves lány a testébõl élt, a hírek szerint az egyik kuncsaftját, egy volt MSZP-s képviselõjelöltet, vették õrizetbe, aki azóta elõzetesben van. A Ripost megtudta: a férfi bérelt autójában gyilkosságra utaló nyomokat találtak!

Ijesztő részletekre derült fény az egykori tévészereplő, Novozánszki Fanni eltűnéséről: a %RIPOST% információi szerint brutális módon gyilkolhatták meg! Mint ismeretes, a 24 éves lány még november 20-án tűnt el rejtélyes körülmények között Budapesten, a 13. kerületből, lakásában égett a villany, és a kutyáit is egyedül hagyta.

Felröppentek a hírek, hogy Németországba utazott, ugyanis Fanni évek óta a testéből élt, ám a külföldi szál nem tűnt igaznak. Sajtóhírek szerint kamerafelvételeken lehetett látni, ahogy a lány egy férfivel megy el otthonról, egy szemtanú szerint pedig ölben vitte az eszméletlen Fannit.

A rendőrök az eltűnés után egy héttel őrizetbe vettek egy korábbi MSZP-s jelöltet, aki az egyik kuncsaftja lehetett. Õt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, személyi szabadság korlátozásáért tartották fogva. Ez azt jelenti, hogy bezárhatta vagy akarata ellenére vitte el Fannit. Kedden viszont gyilkossággal is meggyanúsították!

Már holttestet keresnek

Napokig nem lehetett hallani semmit az ügyről, majd hétfőn, két héttel Fanni eltűnése után az édesanyja bejelentette: a nyomozók szerint biztos, hogy nem él a lánya. A megtört asszony a %RIPOST%-nak azt mondta, a rendőrök szerint bizonyítékuk van arra, hogy már nem élő testet kell keresniük, hanem holtat, mert Fanni már nincs az élők sorában.

Olyan dolgokat találtak, ami azt jelenti, hogy Fanni már nem él

– idézte fel a %RIPOST%-nak Fanni édesanyja a rettenetes percet, ami óta még mindig sokkos állapotban van.

Gyilkosságra utaló nyomok

Elsőként a VácOnline írta meg, hogy információik szerint a letartóztatott férfi autójában pajszert, véres kötelet is találtak, ez után kezdtek további bűncselekményre utaló nyomokat keresni. A %RIPOST% megtudta: a letartóztatott férfi - Fanni eltűnése előtt - egy autót bérelt, azzal vihette el az eszméletlen lányt.

Amikor kipucolva átadta a kocsit, az autókölcsönző vette észre, hogy a gondos tisztítás után is nagy mennyiségű vér volt az ülésen. Ekkor hívta fel a rendőröket, akik már megalapozott gyanúval tudták őrizetbe venni a férfit.

Bár Fanni még mindig eltűntként szerepel a rendőrség nyilvántartásában, a %RIPOST% úgy tudja, hogy az ügyet átvette a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály, ami ugyancsak azt erősíti meg, hogy Fanni gyilkosság áldozata lett.

További részletek VV Fanni eltűnéséről és az esetleges gyilkosságra utaló nyomokról a %RIPOST% napilap szerdai számában olvashatók!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz